Egy újdonság, ami egyik barátnőm egyik kedvenc mangája alapján készült, a manga pedig novellából. Az azonos című novella írója Ono Fuyumi, akinek a Ghost Huntot és a Twelve Kingdoms-t (kedvencem) is köszönhetjük. Azt hiszem ez a név és a munkái önmagáért beszélnek. A képi világa elsőre furcsának tűnhet, de hamar meg lehet szokni, sőt utána már egészen tetszeni is fog. Még egy jó pontja a sorozatnak, hogy másik barátnőmnek, akire nem jellemző, hogy animéket nézzen, egészen megtetszett a Shiki.
Egy poros, japán kisvárosban zajlik a történet. A főszereplő egy antiszoc fiú, Natsuno. Natsuno haragszik apjára, amiért a nagyvárosból ide költöztek, és elhatározta, hogy úgyis vissza megy, ezért felesleges megbarátkoznia bárkivel is. Pedig többen is szeretnék jobban megismerni. Példának okáért itt van mindjárt az első részben Megumi, aki a nagyvárosba vágyik és igazi nagyvilági nő szeretne lenni. Mindent utál a faluban, kivéve az európai típusú kastélyt és a városból ide költözött Natsunot.
Miközben a falusiak vidáman élik mindennapjaikat új lakók költöznek a kastélyba, és ezzel párhuzamosan emberek halnak bele vérszegénységbe. A falu papja és a doktora gyanakodnak a rövid idő alatti sok, és azonos tüneteket produkáló halálesetek miatt. Járványra gyanakodnak, de semmit nem tudnak tenni ellene...
A történet sok karaktert mozgat, szinte az egész községet / vidéket megismerjük valamilyen szinten. Érdemes számolni vele...
Részletesebb manga ismertetés itt.
(Spoiler:
A vámpírok csak akkor tehetik be a lábukat valakinek a lakásába, ha meghívják őket. Már pedig az animébe direkt elvegyülnek, és kedvesnek mutatják magukat, hogy meg legyenek hívva.)

A Ghost Huntot szeretem, tehát még egy pozitívum a Shiki mellet. Eddig tetszik a sorozat, bár grafikai szempontból biztos, hogy nem lesz a szívem csücske, de ettől még lehet nagyon jó.
VálaszTörlésEz a Shiki egy olyan történet... ami nekem mangába már félelmetes volt. Valamiért sose ragaszkodtam a félelmetes dolgokhoz... Viszont animebe tetszik. :D
VálaszTörlésKöszi a bejegyzést róla! :D
Szívesen ^^
VálaszTörlés