A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XXXholic. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XXXholic. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 2., kedd

Esély latolgatás



A Mangafannál a Shirahime Sho megjelenése, annyira biztató, hogy elgondolkodtam, hogy ha jó eladási statisztikája lesz, melyik másik Clamp művet vehetnék meg legközelebb. Reményeim szerint legalábbis ezt a a one shot (egykötetes) mangát még több is követi.

Azt úgye mondták, hogy most rövidebb műveket szeretnének venni, és gondolom viszonylag olcsóbbakat is, ami azt jelenti, hogy a legújabbak kiestek. A Tsubasa Chronicle-t és xxxHolic-ot egyébként is együtt lenne érdemes forgalmazni, de egyenként is 20 köteten felüliek, a holic meg még fut. A Kobato és a Legal Drug lassan folydogál és még elég kevés fejezetük van készen. Ennyit a legfrissebbekről.

Clampéknak van még három one shotjuk: Miyuki-chan in Wonderland, Legend of Chun Hyang és a The One I Love. De szívem szerint most már jobban örülnék valamivel hosszabbnak. A fent említettek miatt a Wish-t (4 kötet), Chobits (8 kötet), RGVedát (10 kötet) vagy a Card Captor Sakurát (12 kötet) tartom esélyesnek, esetleg még a Clover-t (4 kötet), de ez azt hiszem befejezetlen.

A legjobban a Wish-nek és az RGVedának örülnék, úgyanis az X és az xxxholic után ezt a kettőt szeretem legjobban Clampéktól, de a Chobits-t is biztosan megvenném.

Az X/1999 nem tartom esélyesnek, mivel eddig is 18 és fél kötet. Ráadásul hiátuson van nagy bánatunkra. 2003 óta nem találnak neki kiadó magazint. Álítólag azért, mert akkoriban még túl durva befejezése lett volna, és nem vállalták fel a magazinok. Ma már ez nem lenne akadály, de egy több mint 7 éve hiátuson lévő mangát biztos nem lehet könnyű folytatni. Főleg úgy, hogy mellette még 2-3 másik mangát is vissz az ember, és állítólag nem sokára mégegy újdonsággal kirukkolnak. Volt, akitől azt hallottam nem is szeretné látni az új clamp rajzolási stílussal a régi X karaktereket. Bár már az utolsó kötetekben változott az eredeti stílus, és a Tsubasa Chronicle-ben már láthattuk őket újra.

Igazából azt se bánnám, ha az X-et is lefordítanák, mert ők eredeti japánból dolgoznak, míg én németből. A jogban is úgy van, hogy a másolat másolata nem tekinthető hitelesnek. Vagyis az lenne a legjobb, ha japánból lenne fordítva. De azért én is ígyekszem. Például Sorata tájszólását kicsit vidékiesre vettem. Ha több időm lesz, és eljutok a végére a fordításnak az első 2-3 kötetet újra átnézem. Mivel ez volt az első fordításom, ezért úgy nézem, hogy eleinte elég félszegre sikerültek a mondataim, de majd kijavítom őket.

November havi bejegyzéseim, ezért a Clamp jegyében fognak telni.

A "Kobato" című tavaly őszi clamp anime adaptációról már írtam, és fut egy "Clamp motívumok" című cikk sorozatom is itt a blogon, aminek eddig 2 része van fent. Illetve a honlapomról elérhetők a "Clamp rövidfilmek" is.

Mindenkinek jó szórakozást! És várom az adott mangával, animével kapcsolatos pozitív, negatív élményeket is!

2010. június 25., péntek

xxxHOLiC Rou OVA




Ma néztem meg a legutóbbi holic ovát. Annak, aki az előzményeket (xxxHOLiC, Kei, Shunmuki) nem látta nem tudok sokat mondani. Sőt, aki látta az előzményeket, de ezt a részt még csak tervezi ne olvasson tovább, mert spoilerezek.

Annyira megható volt a vége, hogy majdnem sírtam, bár közbe már lehetett sejteni valamit. A mangát nem olvasom, de az egyik barátnőm igen, vagyis már volt, amit elve tudtam. Szerencsére a végkifejletet pont nem. Szóval az elején megijedtem. Később kicsit meg is döbbentem Watanuki átalakulásán (pedig erről is tudtam, de más látni), de ez így jobban is illik hozzá. Látszik mennyire szereti Yuukot. Egyértelműen szerelmes belé. Azzal hogy átvette halott szerelme stílusát valamennyit megtartott magának belőle. Kíváncsi vagyok a végére összefognak-e jönni? (Egy halottal? Hogyan? HEHE!) Bár vannak itt szerelmi háromszögek rendesen: Watanuki először Himawariba volt szerelmes, bár igazából mindig Yuukot szerette csak későn vette észre, Himawariért inkább csak rajongót. Himawari pedig úgy nézki feleségül ment valakihez, vagyis kihúzva... Aztán itt van ugye a fiatal Kohane, aki talán bele esett Watanukiba, de az is lehet, hogy csak nagyon hálás neki, még nem vált el. Na meg Doumeki... Ugye Clampéknál mindig van shounenai, még ha plátói is... Mondjuk van egy olyan érzésem, hogy az azonos érdeklődési kör miatt Doumeki és Kohane rövid időnbelül egy párt is alkothat.

Egyébként Clampék (ahogy sok más író, költő) gyakran használják ugyanazokat a fordulatokat. Aki olvasta a Wisht, vagy a Card Captor Sakurát az tudja, hogy azok a fontos szereplők, akik meghalnak gyakran reinkarnálódnak (azért nem kivétel nélkül...). Sőt most van egy olyan érzésem, hogy kettős reinkarnálódás tanúi lehetünk. A lenti képen Yuuko a szeretőjével látható, akivel együtt készítették Mokonáékat. Csak, hogy a pasi elhalálozott... Ez még a történetünk kezdete előtt volt, és van egy rá hasonlító főhősünk. (Egyébként ő is egy már létező Clamp karakter a CCSakurából, Clow varázsló, aki már a CCSakurában is halott és reinkarnálódik egy általános iskolásként.) Ja, és a második reinkarnáció? Miről írtam feljebb? :)



2009. augusztus 22., szombat

Hozzám illő karakter




Kb. féléve találtam rá a hozzám illő női karakterre. Az XXXholicból Yukora. Mondjuk én nem iszom és füstölök, de a jelleme közel áll hozzám. Előtte inkább férfi karakterek tetszettek. De éreztem hogy az így nem az igazi, mert nem tudtam annyira azonosulni velük, és inkább csak rajongás volt.

Aztán most "találkoztam" Lédával a Casshern Sinsből, aki mindenben támogatja párját, Diot, szószerint a lelki támasza, de egyben írányítja is. Bár az animébe egyszer azt mondja senkit sem szeret önmagán kívül, ez akkor volt már, amikor végleg megkeseredett a lelke a hiú reményektől. Van egy olyan érzésem, hogy Léda nagyon is érzékeny volt, és szerelmes volt Dioba, de mindennél jobban szeretett volna gyereket és ez nem adatott meg neki, ezért egy törés állt be a lelkébe. Kár, hogy nem lehet többet tudni az előzményekről, mert szerintem ő még Yukonál is közelebb áll hozzám.

Van egy olyan érzésem, hogy mások inkább olyannak látnak, mint Nanából Hachi, vagyis a kis suta, rózsaszín Nana. Ebben is van igazság, mert elég hangulat ember vagyok, de azt hiszem valamivel felelőségteljessebb.

Bár igazából inkább a barátnőim látjhatják jobban ki illik hozzám, mert én elég elfogult vagyok :)

Most hogy ezen elgondolkodtam jöttem rá, miért nem tetszett egy időben a Death Note és a Code Geass. Ha valamelyik animében nem tudok azonosulni valakivel, vagy nem hozza ki belölem valamelyik karakter a fangirlt, akkor nem fogom annyira élvezni. A Death Note-ban egy ideig szimpatizáltam Lighttal, amíg meg nem ölte az FBI ügynököket, és annak ellenére hogy gondolnia kellett volna arra hogy lebukhat, teljesen elszállt magától, és amikor mégis kiderült az igazság róla, szinte megörült. Ez nagyon aláásta nálam a tekintélyét. L, Near, és Mello módszerei pedig nem sokkal jobbak voltak Lighténál. A Code Geassben Lulu és Suzaku is kicsit zakantak és teljesen hidegvérűek. Itt még Euphemiaval és Xingkével szimpatizáltam, de egyik sem volt elég erőteljes karakter, sőt valamilyen szinten elég szerencsétlenek voltak. Ellenben a Death Note végéhez képest a Code Geassé egészen meghatott, és mindent megbocsátottam Lulunak. Tulajdonképpen a Code Geassben mártírt csináltak Luluból, míg a Death Noteban Lightot a sárba döngölték.

Az ha valakinek a céljai elérésében semmi sem szent, az az én szememben elég visszatetsző dolog. Bár borzongató nézni azt nem tagadom.

Nekem az olyan karakterek jönnek be, mint Casshern is, aki annak ellenére, hogy nagy bűnt követett el, igaz szívével megbánta, és ki szeretné köszörülni a csorbát.