A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 15., péntek

Orchidea és bromélia kiállítás


Ma (11.15.) voltam ezen a gyönyörű Orchidea kiállítás és vásáron a Vajdahunyad Várában, ami még szombaton és vasárnap is tart. Vettem is két szépséget. Japán a díszvendég. A virágkompozíciók között japán népviseletes babákat is találunk. Érdemes rá kilátogatni. Igazán különleges fajtákat is lehet látni és venni. Én is vettem egy japán fajtát is (japán orchideák Taiwanról :P ).

Részletek:
Magyar Mezőgazdasági Múzeum honlapján

2013. május 16., csütörtök

Hacsi - A leghűségesebb barát



Jövőhét hétfőn (05.20.) lesz látható a Duna TV-n 20 órai kezdettel a Hacsi(ko) című japán igaztörténetet feldolgozó film Richard Gere főszereplésével. Nem dokumentumfilm!

Akik hajamosak a sírásra azoknak nem ajánlom, mert még én is elsírtam magam a végén pedig én még a Titanikon sem sírtam. De aki szereti a megható, megindító, hűségről és szeretettről szóló történeteket azoknak feltétlen meg kell nézni! Nem csöpögős!

Hacsi egy Akita inu (=kutya) kölyök, akit keletről importáltak és szállításközben elhagyják a vasútállomáson, ahol Wilson professzor (Richard Gere), egyetemi tanár talál rá és a lelkiismerete nem engedi magára hagyni a kutyust. Hazaviszi annak ellenére, hogy a felesége nem tűri meg otthon a kutyákat. Elleinte dugdosa a kis Hacsit Cate, a felesége elöl, de hamar lebukik. Azzal mentegetőzik, hogy ez csak átmeneti, mert a gazdája biztosan jelentkezni fog majd érte, de aztán csak náluk ragad. Cate is megenyhül a kutya irányába, amikor rájön milyen jól elszórakoztatja a férjét. Hacsi minden reggel kikiséri Wilsont a vasútállomásra és este várja a megszokott időben, hogy visszajöjjön. De mi van akkor ha nem jön vissza?



Az eredeti eset 1923-ban kezdödőtt, amikor Ueno professzor megvette az eredeti Hacsiko-t. Sajnos 1927-ben szívrohamban meghalt az egyetemen és a hűséges kutya hiába várta a Shibuya (Tokió) vasútállomáson. Ennek ellére még 9 évig folyamatosan kijárt az állomáshoz. Itt találták holtan 1935-ben és ide állítottak neki egy akita inu bronzszobrot.


2013. január 2., szerda

Szulejmán


Január 9.-étől az RTL klubon, minden szerda 21:20-kor adják majd az új török történelmi sorozatot. 

Azt lehet hallani róla, hogy már több országban is sikerrel futott. A bemutatója alapján látványos. Remélem a története is tetszeni fog nem csak a "külleme". 

Kb. egy éve hallottam rebesgetni arról, hogy egy olyan török történelmi sorozat készült, ami a magyarokat nem jó színben tűntei fel, remélem ez nem az... (Bár a kor, amiben játszódik gyanússá teszi.)

A történet szerint Szulejmán szultán még fiatal és grandiózus tervei vannak a világ meghódításáról. Azonban mielőtt terjeszkedhetne a lázadókkal kell megbirkóznia. Ráadásul az udvarban is sokan nem helyeslik a politikáját és még az egyik háremhölgye is az ujjai köré csavarja, amit megint csak nem néznek jó szemmel...


2012. június 17., vasárnap

Anime Börze 3. - Tapasztalat


Hogy rögtön a lényeggel kezdjem: Nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. Mindenesetre megérte kimenni, mert kicsivel több, mint 5000 Ft-ért sikerült eladnom. (Szóval a járulékos költségek (belépő+asztal bérlés) visszajöttek, és megtérült a befektetés.) És sikerült vennem néhány mangát nyomott áron és cseréltem is egy-két dolgot. Elégedett vagyok, bár ha sikerült volna több dolgot eladnom még elégedettebb lettem volna, de így se panaszkodhatom.

Lehet, hogy érdemes lenne legközelebb karácsony körül rendezni egy ilyet, mert akkor nagyobb a vásárló kedv. És tudom, hogy ez elsősorban egy börze vagyis egy vásár, de azért lehetett volna több program. Az ODR és kártyaverseny láttam, hogy sokakat lekötött, engem nem különösebben izgat az ilyesmi, bár volt olyan eladó, aki unaloműzésképpen részt vett rajta. Azt a beígért, de lemondott figura kiállítást nagyon hiányoltam, bár barátnőm gyakorlatilag rendezett egy kisebbet az eladni valóival. :) Jó "vastagon" is távozott.

Nem mindenkinek jött össze az eladás. Volt aki már dél körül távozott dacból, mert nem sikerült addig semmit eladnia, és olyan is aki csak délután jött eladni és neki se ment a bolt. Nem csoda, mert ez nem így megy! A vérbeli "kofa" nyitás előtt érkezik, az arcáról a vigyort nem tudja nap végéig lemosni (nem unottan ücsörög és várja, hogy a sült galamb a szájába repül, ez pszichológia) és záráskor távozik.


2012. június 15., péntek

Anime Börze 2. - Visszaszámlálás


Jelentem felkészültem a holnapi nagy napra! ^^

Összepakoltam az Anime Börze vásárra szánt dolgaimat. Közbe bekukkantottam minden apró zegzugba. Még egy külön nagytakarítás is kerekedett a dologból és egyáltalán nem húztam közbe a számat. Sőt izgatottan vártam, hogy milyen "kincseket" találok közben, amiről már el is feledkeztem. Mire nem jó egy ilyen alkalom? :)

Több cucc jött össze eladásra, mint mint elsőre számítottam, artbookok, mangák, kártyák, DVD-k, poszterek, kitűzök, kulcstartók...(, ezért az előzetes tervektől eltérve külön asztalt foglaltam, és nem barátnőmmel együtt árusítok, hanem mellette). Csomó-csomó minden, ami igazából szép és jó csak úgyse használom és hát ha másnak meg örömet szerez. Kicsit úgy érzem magam, mintha Yuko boltját (xxxholic) vezetném. :)

Kicsit az előzetes véleményemről: A figura kiállítást sajnálatomra lemondták, pedig ez volt, az eladás mellett, a fő okom, amiért ki akartam menni. Az egyetlen program, ami érdekelt. Ilyenformán a belépő kifizetésének számomra semmi értelme. A kézzel készített ékszerekkel majd Dunát lehet rekeszteni, de kint lesz az AnimeLand, a HoldfényTeam és Seti is hoz figurákat, nem beszélve a hozamhasonló használt cucc árusokról. Hátha veszek is valamit, bár most ahogy átnéztem mennyire nem használtam ki a vásárolt cuccaimat, ennek nem túl sok valószínűségét látom.

2012. május 20., vasárnap

Anime Börze



Most először, és reméljük nem utoljára, június 16-án rendezik meg Újpesten, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumában az Anime Börze névre keresztelt egynapos programot, amin belül vásár (akár Te is bérelhetsz 500Ft-ért asztalt), cosplay fotózás, kártyaverseny, rajz-fotó-videó pályázat és figura kiállítás várható. De a rendezők várják az ötleteket az oldalakon:

  • Anime Börze honlapja és
  • Facebook oldaluk
  • Facebook esemény, ahol jelezni lehet, hogy részt veszel-e és meg is hívhatód ismerőseidet, illetve láthatód kik fognak eljönni közülük. (Ez a rendezőknek azért fontos, hogy tudják hány résztvevőre számítsanak.)

    A belépő igazán minimális, csak 400 Ft. Figura gyűjtőként kíváncsi vagyok a kiállításra, de eladóként is valószínűleg részt veszek barátnőmmel társulva. 2-3 artbookot, Yu-gi-oh!, Sailor Moon és Pokémon kártyákat, posztereket viszek ki, és amit még addig találok és nincs már rá szükségem, de kifogástalan állapotban van. Barátnőm 100Ft-os "turival" készül majd. De kint lesz még az AnimeLand és több workshop (kézzel készített ékszerek, mütyürök...), de az oldalon az Ott lesznek menüpont alatt folyamatosan szemmel tudjátok kísérni a bővülő listát.

    Egy szó mint száz: Érdemes lesz kijönni! Gyertek bátran! (Metróval könnyű odajutni.)


  • 2012. február 19., vasárnap

    (New York Times) Best Sellers



    Most egy kisebb észrevételemet szeretném megosztani veletek. Biztos vagyok benne, hogy a témában van nálam avatottabb is. Ezért nem is szeretnék bele bonyolódni, de megjegyzésben nyugodtan ki lehet javítani, hozzátoldani.

    Nem csak japánnal kapcsolatos könyveket szoktam olvasni. (Gondolom ezzel nem vagyok egyedül.) És ha már könyvajánlót is "vezetek" Nektek gondoltam megosztom a tapasztalataimat. Az a szokásom alakult ki, hogy mielőtt megvennék egy könyvet magamnak elolvasom könyvtárból vagy barátoktól kérem kölcsön. Teljesen véletlen úgy alakult, hogy az utóbbi évben, ami nem manga vagy japán szerző műve volt a kezemben és annyira megtetszett, hogy felkerült a megvételes listámra, az New York Times Best Seller volt. Eddig erre oda se figyeltem, de most azon gondolkodom, hogy a későbbiekben ezt is figyelembe veszem. Igaz, attól még, hogy egy könyv jól fogy és népszerű még nem biztos, hogy olyan élvezetes és maradandó érték is. Mindenesetre ezeket a lent felsorolt könyvek bátran ajánlom a figyelmetekbe, ha nem japánnal kapcsolatos olvasmányra vágytok és a leghíresebb lap ajánlatával:

  • Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
  • Komfortos mennyország
  • Leány gyöngy fülbevalóval
  • Millenium trilógia
  • 2012. január 1., vasárnap

    Haruko hercegnő



    Arra gondoltam az új évtől kezdve már nem csak animéket és filmeket ajánlok nektek, hanem érdekes olvasmányokat is.

    Első ilyen ajánlatom John Burnham Schwartz-tól a Haruko hercegnő.

    A mostani japán hercegi párra szokás azt mondani, hogy újító szellemű, de valójában a reformokat már a mostani koronaherceg szülei, a császári pár kezdeményezte még anno. Az első nagyobb változás a II. világháború utáni amerikai fennhatóság alatt történt, amikor a császárnak (a mostani koronaherceg nagyapjának) le kellett mondania isteni származásáról és embernek kellett nyilvánítania magát. Azóta az ő fia volt az első, aki nem nemes kisasszonyt, hanem polgári származású lányt vett el, ezzel frissítve a vérvonalat. Ennek a hercegnének, aki most már császárné, az élettörténetét követhetjük végig ezen könyv lapjain.

    Az író nem hivatalos életrajzot készített, hanem adatgyűjtései alapján írta meg ezt félig fiktív könyvet. Azért fiktív, mivel olyan párbeszédek vannak benne, amikről a szerző nyilván nem szerezhetett tudomást, de ez teszi könnyeddé és olvasmányossá a művet. Ezenkívül a végkifejlet is kitalált. A könyv ennek ellenére hitelesen mutatja be az eseményeket, a korabeli japánt és a császári családot, és az ezekben végbe menő változásokat.

    Érdemes elolvasnia annak, aki szereti a japán kultúrát és történelmet, de az se ijedjen meg, aki csak egy könnyed esti olvasmányt akar. Még felhívnám figyelmeteket arra, hogy ez a mű nem csak élvezetes, de egy könyvkötészeti mestermunka is! Gyönyörű, egyszerűen imádom!!! Keménykötésű, fűzött, a borítóra a cím és a szerző neve egy nagyon szép és érdekes módon van ragasztva.

    2011. április 6., szerda

    Takamado hercegnő





    A Nők Lapja 1992 évi 17. számában szerepel egy 3 oldalas interjú Takamada hercegnővel, a császár unokatestvérének a feleségével. Ide feltöltöttem nektek, hogy Ti is el tudjátok olvasni.

    Beszél az interjúban: A császári család nő tagjainak a kötelességéről, és arról hogy ezekhez ő hogyan áll hozzá. A külföldön tanulás fontosságáról, de ezzel együtt a nemzeti tudat megőrzéséről. A nyugati és japán gyerekek neveléséről és asszony képének különbségeiről. Stb...

    Tanulságos, érdemes elolvasni!




    2011. március 30., szerda

    Adományok Japánnak


    Úgy gondoltam összeszedek néhány adományozó lehetőséget, és közzé teszem, hátha részt tudtok venni valamelyiken. Jó volna, ha minél többet tudnánk adományozni a japánoknak, hiszen ők is segítettek még anno a vörösiszap katasztrófa áldozatainak adományokkal. Valamint tavaly ünnepeltük a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok kezdetének 140., és a kapcsolat újrafelvételének 50. évét, aminek keretén belül az Erzsébet-híd kivilágításának felét a japán kormány fizette.

    Magyar Ökomenikus Segélyszervezet
    A 1749-es adományvonalra, ha sms-ben elkülditek a japán szót, ezzel 200Ft-tal támogatjátok egy iskola újjáépítését.
    Illetve számlaszámra átutalással is van lehetőség adakozni, a megjegyzésbe oda kell írni: Japán földrengés és cunami 2011.
    A számlaszám: OTP 11705008-20464565

    A Magyar Vöröskereszt a pénzadományokat az alábbi számlaszámára várja:
    Belföldi átutalás esetén:
    K&H Bank 10405004-00026548-00000009
    Nemzetközi átutalás (Magyarországon kívülről érkező adomány) esetén:
    IBAN: HU32 1040 5004 0002 6548 0000 0009
    SWIFT kód: OKHBHUHB
    "A közlemény rovatban mindenképpen kérjük feltüntetni:"JAPÁN"”

    Magyar Református Szeretetszolgálat
    CIB BANK Zrt. H-1027 BUDAPEST, MEDVE U. 4-14.
    Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005
    SWIFT kód: CIBHHUHB
    Iban HUF: HU67 1070 2019 8500 8898 5110 0005
    EUR HU04-1070-2019-8500-8898-5010-0002
    Iban USD: HU04-1070-2019-8500-8898-5020-0009

    ELTE Hallgatói Önkormányzat a Magyar Vöröskereszttel karöltve gyűjtést szervez
    Időpont: Március 28-tól minden hétköznap 9 és 15 óra között
    Hely: Trefort-kert (ELTE-BTK, Múzeum krt.)
    távol-keletes hallgatók járják majd a Trefort-kertet

    Adomány gyűjtő nap a Japán károsultaknak!
    Időpont: 2011. április 7., 14:00 - április 9., 19:00
    Hely: Babits Mihály Gimnázium, Budapest Tóth Aladár utca 16-18.
    Belépő: 200Ft
    Az adományokat és az összegyűlt pénzt a Vöröskereszt fogja eljuttatni Japánba!
    Különböző programokkal várnak mint pl: zsibvásár, DDR, vetítések,origami,stb.
    A zsibvásárra le lehet adni nem használt mangákat, és fancuccokat is, aminek a bevétele szintén a japánokhoz jut majd el.

    Juventus Rádió segély koncert
    Ez még kérdőjeles, mert még csak szervezés alatt van a rádióban. A Juventus Rádió szeretne egy jótékonysági segély koncertet szervezni, aminek a bevételét a japán károsultak kapnák meg. Gödöllő polgármestere jelentkezett a hely biztosítására. Az eddig megkérdezett együttesek közül a Zanzibár mondott igent. Már néhány napja nem hallgattam a Juvit, úgyhogy azóta lehettek még más fejlemények...

    Nagyobb kereskedelmi láncok áruházaiban is lehet 200Ft-ot felajánlani.


    2011. január 25., kedd

    Chines New Year / Kínai újév

    Egy kis kultúrcsemege.

    Kínai újév vagy holdújév, ami kínaiul annyit tesz: Chunjie, vagyis tavaszünnep. Bár tavaszünnepnek hívják jobban hasonlít a mi karácsonyunkra és szilveszterünkre, mint a húsvétra. Hosszú készülődés előzi meg, ami hagyományosan 15 nap, de manapság Kínában csak egy hét szabadságot kapnak. Ilyenkor kitakarítják a lakást, de nagyon óvatosan nehogy a jószerencsét is kisöpörjék. Megszabadulnak régi holmiktól és adósságoktól, és újév napját tisztán, új ruhában együtt tölti a család. Hagyományos játékokat játszanak, megajándékozzák egymást, és elbúcsúztatják az óévet. Újév előestéjén vacsorát ülnek az ősök tiszteletére, amin „lélekben” az ősök is jelen vannak. Ennek a vacsorának a neve wei lu, aminek a jelentése körülülni a háztüzet. Az utolsó nap a Sáng Juán Fesztivál, ami a Lampionok ünnepe, amikor minden háznál kitesznek egy piros lapiont, újévi feliratot a kapura és felvonulnak az utcákon. A hangos petárdákkal és csörömpöléssel az ártószellemeket akarják elűzni. Az estét tűzijáték zárja.

    A kínai újév napja mindig más napra esik, mivel ők holdciklusokban számolnak. Egy holdciklus kb. 29 és fél nap. Általában január 21. és február 21. közé esik ez a kéthetes ünnep. Egészen pontosan a téli napforduló utáni második újhold napján kezdődik, és tizenöt nappal később, teliholdkor fejeződik be. Az eltolódást a kalendáriumukban évek hozzáadásával szokták egyensúlyozni, ahogy mi a februárral kalkulálunk. Idén, 2011-ben február 3.-ára esik az újév, ami a Nyúl éve. Addig a Tigris éve van még.

    Az ünnephez kapcsolódik még a piros szín, ami a bőség, a szerencse, a gazdagság színe, ezért is piros az alapszíne minden újévi dekorációnak. Ilyenkor kapnak a fiatalok egy piros tasakot, a hong bao. Pénz van benne, de íratlan szabály hogy páros számúnak kell lennie az összegnek, hogy szerencsét hozzon az ajándékozóra és az ajándékozottra is egyaránt. A piros tasak felbontása az ajándékozó előtt, ha szerencsétlenséget nem is hoz, de nagy udvariatlanságnak számít.

    A másik fontos szín az arany, ami hangzása miatt szintén a szerencsére emlékezteti a kínaiakat.

    Bővebben lásd itt és itt .

    2010. október 22., péntek

    Karácsonyi premierek



    Arra az elhatározásra jutottam, hogy ha valami jó film vagy rajzfilm közeledtét látom, akkor azt is jelezni fogom. Persze az animés profilomon nem változtatok. De szerintem a többséget úgyse csak az anime és a japán filmek érdeklik. Én például nagyon szeretem a "jó" rajzfilmeket úgy általában is, mégha nem is japán. A jót értsd: szép grafika, mint a régi, kézzel készült klasszikus disney rajzfilmek; vicces, mint az Irány Eldorádó, vagy a Shrek; esetleg tanulságos, mint az Egyszer volt hol nem volt... sorozatok. De nosztalgiázni is szeretek gyermekkorom klasszikusaival, mint a Looney Tunes, Hannah-Barbara vagy Tom és Jerry. Ezeket a bejegyzéseket innentől fogva az "egyéb" címke alatt találjátok majd.

    Nem elfelejteni: Animaxon október 30: Bleach: A gyémántporlázadás, december 25: Conan a detektív első mozifilm, december 26: Lupin III: The Castle of Cagliostro.

    Na, de lássuk a mostani közelgő karácsonyi mozis kínálatot.

    Közte van a szokásos Harry Potter film. A befejező rész most két részes lesz novemberre és júliusra időzítve. Harry Potter és a Halál Ereklyéi 3D-ben, mert most ugye minden ebben készül.



    Két Walt Disney-t is köszönthetünk: a 3. Narniát és egy újabb klasszikus alternatív feldolgozását (úgy néz ki a Békakirály feldolgozás bejött), a Rapunzel, aminek magyar címe Aranyhaj lesz, de a mesekönyvekben eredetileg Ribikének fordították. (A Narniát nem lehet beágyazni, így csak linkelni tudtam.)



    Egy helyes kis animációs vígjáték: Alfa és Omega. Az Aranyhaj után ezt nézném meg a legjobban. :)



    És még egy folytatás, amire már nem is számítottam, de annál inkább meg akarom nézni. A Apádra Ütök, és a Vejedre ütök után: UTÓDOMRA ÜTÖK!!!