Szép asszonyok egy gazdag házban

 Muraszaki Sikibu "Gendzsi szerelmei" című könyvéhez tudnám hasonlítani ezt a művet, azzal a kivétellel, hogy ez sokkal olvasmányosabb. Természetesen még ezer és egy különbség van, de nagy vonalakban hasonlít a két mű.

Itt nem egy herceg, de egy gazdag és befolyásos üzletember háremébe kapunk bepillantást és abba hogyan szerezte meg ezeket a hárem hölgyeit. A hárem úr hódításainak se szeri se száma, Gendzsiével vetekszik. Sokszor a legpiszkosabb módszerekkel szerzi meg mások feleségeit magának. Javára legyen írva, hogy ő legalább feleségül veszi és gondoskodik ezekről a nőkről és van kettő is közülük, akik kimondottan erős jellemek és befolyásolni tudják a történet menetét a Gendzsiben szereplő női karakterekkel szemben. Ezek a pásztorórák adják a történet izgalmas fordulatait és költőien erotikus töltetét. Naturalisztikus, de nem mocskos. Mégis tudja az ember konkrétan milyen szerelmi játékokat folytatnak a karakterek. 

A szerelem  mellett a hivatali intrika, a korabeli szokások és társadalom kritika is megnyilvánul a műben. Sokszor maga a narrátor hívja fel figyelmünket az elkerülendő magatartásformákra, bár ez a mai európai embert nem érinti sokszor, de nem zavaró.

 A "Szép asszonyok egy gazdag házban" kínai 17. századi erotikus alkotás, a "Gendzsi szerelmei" viszont 11. századi, ami magyarázza a Gendzsi vontatottabb történet vezetését és a nők háttérbe szorítását.

Fukadzava Hicsiró: Zarándokének

Tökéletesen visszaadja a japánszellemet. Az önfeláldozó, a sokszor hiába ábrándozó, de a végletekig magát hajszoló emberek elevenednek meg a lapokon. Olykor ingyenélő társaikkal.

11 történetet tartalmaz a kötet. Amiből kb. a fele a középkori japán vidéki emberek életét eleveníti fel (a mindennapi élet intrikáival együtt). A második fele az író korából, az 50-es és 60-as évek Japánjából valók.

Az első 3 történet nagyjából összefügg. Egy család történetét követi, ahogy a 4. is. A címadó darab a legelső sztori a kötetben és talán a legmeghatóbb is. Egy 70. életévéhez közeledő idős asszony arra készül, hogy télvíz idejében felzarándokol a hegyre és többé nem tér vissza. Vannak, akik önként mennek (ő ilyen) és vannak, akiket erőszakkal visznek. Erre azért van szükség, mert a hegyvidékes japánban kevés a termőföld és kevés az élelem, ezzel párhuzamosan kevés éhesszájat tud eltartani. Pláne télen.

A könyvolvasása folyamán találkozunk hősies katonákkal és hűséges családtagjaikkal. Még az őket semmibevevő földesurat is hálával szolgálják. Vagy börtönlakókkal. Iskola kerülő tini fiúkkal. Csúnya vénlányokkal. Amerikát megjáró fiatal álmodozókkal, akik nem tudnak élni a kemény munkával megkeresett vagyonnal, mert a világháború és a válság rájuk telepszik.

Egyszóval valódi emberekről és nem eszményképekről olvashatunk. A reménytelenség valahogy mindegyik műben ott lebeg a szereplők körül. Szabadulnának a sorsuktól, de nem tudnak, mert reménytelenül összefonódott mások sorsával.

Murakami Haruki: VILÁGVÉGE, és a keményre főtt csodaország

 Gondoltam az aktualitások jegyében ezt a könyvet olvasom el. Ez az első olyan Murakami Haruki könyvem, ami a realitásoktól kissé elrugaszkodott, de mégis nagy igazságok vannak benne. 

A történet látszólag két független szálon fut, más-más világban. Mégis minden mindennel összefügg. Csak nyitva kell tartani a szemünket. Türelmetleneknek nem ajánlom, mert a szerző húzza a történetet, mint a rétestésztát apróságoknak tűnő dolgokkal. Azaz érdekes, hogy pont ezek az apróságok világíthatnak meg dolgokat a saját életünkkel kapcsolatban. Elgondolkodtató néhol (ha vesszük hozzá a fáradságot). Bár ezt a könyvet többféleképpen lehet olvasni, például: kalandregényként vagy sci-fiként, de még erotika is van benne. Olyan kérdéseket vett fel mint pl.: Mi az a lélek? Hogyan áll kapcsolatban a tudattal/aggyal? (A japán emberek a lélek és az érzelmek központjának nem a szívet, hanem a szemet (ami az agy része) tartják.) Mennyiben ura az ember az életének? és hasonlók. De nem kell megijedni. Nincsenek benne hosszú filozófálgatások, inkább csak utalgatások és vagy veszi az ember a fáradságot, hogy tovább gondolja vagy nem. Mert azért pörögnek az események rendesen, főleg a Csodaország páratlan fejezeteiben. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg a történetet, hogy ne spoilerezek.

A két cselekményszál a világvége kifejezés két lehetséges értelmét mutatja meg:

1. A CSODAORSZÁG páratlan fejezeteiben a világ pusztulásától való félelem kerül elő, hogy egy esetleges katasztrófa a nagy bummal vagy ki tudja mivel visszavetheti az általunk megszokott civilizációt. A főhősünk nem nagyon érti a dolgokat, amik csak úgy megtörténnek vele, és úgy tűnik nála mindenki csak többet tud. Először csak a munkáját végzi, aztán már az ő érdeke is lesz, hogy megtudja mi ez a világvége mizéria, amibe belecsöppent.

2. A VILÁGVÉGE páros fejezeteiben az ókorban és a középkorban használt világvége fogalom kerül elő, ami a térkép végét jelenti konkrétan, az ismert világ szélét, ahonnan ha tovább mennénk leesnénk a Földről. Vagyis innen nincs tovább, ez a világnak a vége. Az itteni főhősünk egy fallal körülvett városban él és innen akar szabadulni, mert a börtönének érzi.

Erre a Murakami műre is jellemző az állmodozás, az egyik legjellemzőbb mondata:

"Az ember, ha szorult helyzetbe kerül, a kíméletlen valóság elöl védekezésül álmodozásba menekül."

Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Újabb Murakami Haruki könyvet olvastam ki. Le se lehetne tagadni, hogy a "Norvég erdő" szerzőjének a műve. Sokban hasonlít a kettő. Ennek a műnek a középpontjában is egy középkorú férfi van, aki visszaemlékszik a gyerekkorára és az első szerelmeire. Nagyon is életszagú. Nem az a tipikus amerikai minden jó, ha vége jó. Egészen az utolsó oldal elolvasásági nem tudhatod biztosan mi fog kisülni az egészből, mert még mindig érhet meglepetés. Ebbe is kevesebb misztikus elem került, mint ahogy a Norvég erdőbe is. Viszont kb. fele olyan hosszú, csak 200 oldalas. Tehát 2-3 nap alatt ellehet olvasni (vagy egy hétvégi napon), és miközben olvassa az ember fel se tűnik milyen sokat haladt már, mert annyira magával ragadja a történet.

Azt írják a borítóján, hogy "Japán módra megírt, álomszerű Casablanca-történet". Annyiban hasonlít a Casablancára, hogy mindkettő főszereplője egy középkorú, sármos bártulajdonos, akinek bonyolult szerelmi élete van, és a bár zongoristája a barátja, akit a könyv vége felé megkér, hogy ne játssza többé a kedvenc, szerelmes számát, amit előtte majdnem mindennap hallgatott.

Életrajzi sajátossága a műnek, hogy a szerzőnek is volt saját bárja és le is írja a könyvben mi a jól működő bár titka.

Erre a könyvre is igaz a mondás: "Az ábrándozás az élet megrontója" (Vörösmarty Mihály: A merengőhöz).

Josikava Eidzsi: Muszasi I-V.

Nem olvastam még japán szerzőtől ennyire akciódús, fordulatos, de mégis vérbeli japán történetet. Igazi szamuráj (/rónin) történet, hiteles, de nem unalmas korrajzzal. Az első kötet első oldalától az utolsó kötet utolsó oldaláig lebilincseli az olvasót, szinte letehetetlen letenni, annyira várjuk már mi lesz a karakterek sorsa, mert nem csak főszereplőt, hanem a kisebb mellékszereplők alakját, jellemét és sorsát is mélyen kibontja. Egyik negatív szereplő egyébként az animékből is ismerős lehet: Szaszaki Kódzsíró a Fate Stay Night-ból Assasin, aki Caster szolgája volt. Egyébként Muszashi és Kódzsíró is valóságos történelmi szereplők, ahogy a könyvben említett további szamurájok és daimiók is.

Az öt kötet nem követi születéstől halálig végig Muszashi életútját, csak a szamurájjá válását és nagy megméretetéseit mutatja be. Egészen onnan, hogy ifjú férfiként elindul a szekigaharai csatába és azzal fejezi be, hogy megvív méltó ellenfelével.

Ha a címszereplő alapján akarjuk beosztani az öt kötetet (azért ő a címszereplő is, mert a mellékszereplők mind az ő lépéseitől függnek valamilyen szinten): az első kötet a balga ifjúról szól, aki észhez tér, a második kötet az út keresése és a nagy ellenfeleké, a harmadik a bosszúról, a negyedik az intellektuális fejlődésről szól (azért a kalandok sem maradnak el), és az ötödik elvarrja a szálakat.

A fülszövegben az Elfújta a szélhez hasonlítják (talán mert az előszó írója amerikai), de nekem inkább a Ben Húr jutott róla az eszembe. Hallottam már olyat is, hogy valaki a jókai regényekhez hasonlítja, és Josikava Eidzsi valóban volt olyan termékeny és nagy fantáziával megáldott író, mint Jókai.

Igaz, már nem a legfrissebb, hiszen 2006 óta jelent meg az Ulpiustól 2008-ig folyamatosan a kötetek újra kiadása (Európa kiadó '93-ban már kiadta egyszer), de hozzám még csak most ért el. Viszont annyira megtetszett az író stílusa, hogy elhatároztam a magyarul újonnan megjelenő Taiko című trilógiáját is majd elolvasom, ami szintén történelmi jellegű.

Abe Kóbó: A homok asszonya

Egy klasszikus könyvet szeretnék most a figyelmetekbe ajánlani. Annak, aki a japán kultúra után érdeklődik kötelező darab. Nem kell félni viszonylag rövid, kb. 150 oldalas. Főszereplőnk tanár ember, aki szabadnapját jött eltölteni egy tengerparti, homokra épült faluba. Estére megszáll az egyik háznál, ahol csak egy özvegyasszony él egyedül. Csakhogy másnap rá kell döbbennie, hogy csapdába ejtették. Mivel a házak homokkráterbe épültek létra nélkül nincs kiút. A homokot pedig minden este fáradságos munkával kell eltakarítani a házkörül nehogy ellepje. Aki már tehette elszökött a faluból, így a vezetők néha lépre csalnak gyanútlan idegeneket és "röghöz kötik". A regény a szerencsétlen szabadulási próbálkozásairól, gondolatvilágáról és az özvegyasszonyhoz való viszonyáról szól.

A könyv szimbolikusan az életet és a magányt írja le, és hogy mi emberek ezt hogyan tudjuk elviselni. Vérbeli japán regényként nem hiányozhat az egyén és a közösség kapcsolatának bemutatása sem. Nekem erről a történetről Kosztolányi Esti Kornéljának az utolsó, villamosos fejezete jutott az eszembe, ahol a villamos út és az azon való helyezkedés maga az élet út szimbolikusan.