2010. június 25., péntek

xxxHOLiC Rou OVA




Ma néztem meg a legutóbbi holic ovát. Annak, aki az előzményeket (xxxHOLiC, Kei, Shunmuki) nem látta nem tudok sokat mondani. Sőt, aki látta az előzményeket, de ezt a részt még csak tervezi ne olvasson tovább, mert spoilerezek.

Annyira megható volt a vége, hogy majdnem sírtam, bár közbe már lehetett sejteni valamit. A mangát nem olvasom, de az egyik barátnőm igen, vagyis már volt, amit elve tudtam. Szerencsére a végkifejletet pont nem. Szóval az elején megijedtem. Később kicsit meg is döbbentem Watanuki átalakulásán (pedig erről is tudtam, de más látni), de ez így jobban is illik hozzá. Látszik mennyire szereti Yuukot. Egyértelműen szerelmes belé. Azzal hogy átvette halott szerelme stílusát valamennyit megtartott magának belőle. Kíváncsi vagyok a végére összefognak-e jönni? (Egy halottal? Hogyan? HEHE!) Bár vannak itt szerelmi háromszögek rendesen: Watanuki először Himawariba volt szerelmes, bár igazából mindig Yuukot szerette csak későn vette észre, Himawariért inkább csak rajongót. Himawari pedig úgy nézki feleségül ment valakihez, vagyis kihúzva... Aztán itt van ugye a fiatal Kohane, aki talán bele esett Watanukiba, de az is lehet, hogy csak nagyon hálás neki, még nem vált el. Na meg Doumeki... Ugye Clampéknál mindig van shounenai, még ha plátói is... Mondjuk van egy olyan érzésem, hogy az azonos érdeklődési kör miatt Doumeki és Kohane rövid időnbelül egy párt is alkothat.

Egyébként Clampék (ahogy sok más író, költő) gyakran használják ugyanazokat a fordulatokat. Aki olvasta a Wisht, vagy a Card Captor Sakurát az tudja, hogy azok a fontos szereplők, akik meghalnak gyakran reinkarnálódnak (azért nem kivétel nélkül...). Sőt most van egy olyan érzésem, hogy kettős reinkarnálódás tanúi lehetünk. A lenti képen Yuuko a szeretőjével látható, akivel együtt készítették Mokonáékat. Csak, hogy a pasi elhalálozott... Ez még a történetünk kezdete előtt volt, és van egy rá hasonlító főhősünk. (Egyébként ő is egy már létező Clamp karakter a CCSakurából, Clow varázsló, aki már a CCSakurában is halott és reinkarnálódik egy általános iskolásként.) Ja, és a második reinkarnáció? Miről írtam feljebb? :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése