A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Artbook. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Artbook. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 29., csütörtök

Sailor Moon artbookok és érdekességek



Általánosságok:

Néhány éve kaptam az első SM-os (Sailor Moon) artbookomat egyik kedves barátnőmtől, nem rég én is vettem kettőt és közelmúltban lévő szülinapomra is kaptam egyet. Ugyanis a SM Artbookokból is többféle kapható. A jobb árfekvésű európai (főleg német) kiadásúak könnyebben elérhetőek nekünk Magyaroknak, de aki megteheti annak inkább az eredeti japán kiadást ajánlom. Általában nem szokott minőségi különbség lenni a német és japán kiadású artbookok között. Úgy látszik a precíz németek között is van néhány renitens. Mert több kivetnivalót is találtam a németben, bár igazából csak apróságok. Ami a lényeg, vagyis a nyomtatás minősége és méret, azzal nincs semmi bajom. Eredetileg a japán kiadás 5 kötetbe szedte a képeket és kemény kötésben, védőborítóval jelentették meg őket. A németül 6 vékonyabb, sima ragasztott, puha kötésű könyv jelent meg majdnem ugyanazokkal a képekkel. CSAKHOGY a kötetek hátulján eredetileg egy, az artbookban nem szereplő art volt, ami az elülső borító folytatása, de a németeknél mindig ugyanaz a kép szerepel a hátoldalon, amin a sorozatban szereplő köteteket sorolják fel reklámcéljából. Máshol előfordul, hogy a borító képet az albumba is beteszik pluszba, de ez itt nem történt meg. Sőt a japán kiadáshoz járt kihajtható dupla oldalak, amiket a német kiadásba még szimplán se tettek bele. Azért fájó pont ez, mert így nem lehet teljes a gyűjtemény (ha csak a németet veszi az ember.)

Attól nem kell félni, hogy az albumokban található összes képről írok, csak arról, amiről érdemes. A leírásokban leginkább az szerepel melyik kép mihez készült és milyen technikával. Egyébként a képek között ugyanúgy van eredetileg kötetborító vagy címlap vagy naptárkép, mint telefonkártya kép, magazinhoz mellékelt kártyák/füzetek képei vagy könyvvásárra készített art-ok.

Érdekességek:

Artok leírásai között érdekes infokat találhat az ember: (képek linkelve)

  • Usagi/Bunny hajával kapcsolatban az alkotónő először 2 hajszín között vívódott. Végül szőke lett a haja a szerkesztőség tanácsára, mivel az első színes borító hátteréhez az jobban ment, mint az ezüst. Ennek ellenére van néhány art, amin Usagi haja mégis ezüst színű. Egyik első "bemutatkozó" képén egyszerre látszik a hétköznapi Usagi szőkén és Sailor Moon ezüst hajjal.
  • Gondoltátok volna, hogy a Serenity hercegnő által hordott fehér ruha menyasszonyi és nem hétköznapi hercegnői? Ezen a képen egyébként a Holdon lévő templom szent tavába mártózik.
  • Nem egy képen látszik a kiforratlan kosztüm-design(például több a kiegészítő vagy más a színük.)
  • Ezt a négy párt meglepetésnek szánta Naoko (a mangaka=a szerző és egyben illusztrátor) az olvasóinak. Olyan tervei voltak, hogy a későbbiekben összehozza őket. Sajnálom, hogy nem sikerült. Kedveltem a hercegeket.
  • Észrevettem, hogy Merkúrnak, a többi lánnyal ellentétben, több illusztráción is hiányoznak a "puffok" a válláról.
  • Tudtátok, hogy Harukának (Uránusz) egy Ferrari 512M-je van? Azért mert Naokonak is egy ilyen kocsija van. Azt hiszem az anime sorozatban Haruka motorozik csak, viszont mintha Nefritnek lenne ilyen autója pirosban, nem?
  • Michiru (Neptun) csellózni is tud? Pedig az animében mintha hegedült volna, és talán zongorázott is, amellett hogy fest. Ilyen zseni lenne? :)
  • Ennek a képnek a hátteréül egy valóságos francia étterem szolgál Shanghaiból, ahol Naoko a szüleivel vacsorázott.
  • Setsuna (Plutó) ezen a képen egy olyan ruhát visel, amit egyszer a szupermodell Naomi Campbell hordót.
  • Ezt a képet Naoko egy híres cseh festő, Mucha stílusában készítette. (Egyébként ez az egyik kedvenc képem.)
  • Ennek a képnek a hátterében olyan épületek állnak, amit Naoko gyakran látogat, de rossz Feng-shui áramlása miatt rossz érzése van a közelében. Ezért lett ilyen sötét hangulatú a kép is.
  • Ezt a képet Szentképnek szánta és William Blake festőművész stílusában készítette.
  • Ezen a képen Usagi és Chibiusa egy olyan ruhát hord, amit az alkotó az életben is nagyon kedvel. (Nekem kicsit fura...)
  • Íme az első szerelmes csók férj és feleség között! Ezen a képen pedig az összes lány látható a menyasszonyi ruhájában. (Személyes észrevétel: A Makoto nyakában lévő nyakék egy híres tervező műve, amit Celine Dion is viselt.)
  • Ezt a pózt Naoko egy amerikai férfimagazinban látta. Nagyon megtetszett neki és leutánozta. Persze Sailor Moon arckifejezése azért más lett, mint az eredetin. ;)
  • Naokot megihlette, mikor látta a Mission Impossible film reklámjában Tom Cruise-t a levegőben lógni, és eldöntötte SM-al is csinál egy ilyen képet.
  • Ezen az első Three Lights-os képen a 3 LÁNYnak még rövid haja volt. Ez nem tetszett a Bandai nevű cégnek, amivel szerződésben állt, mert ők hosszú hajú babákat akartak készíteni, és nyomást gyakoroltak Naokora. Ezért lett végül hármójuknak lófarka.
  • Ehhez a képhez írja Naoko, hogy teljesen meglepődött mikor a TV szériába a Three Lights szinte főszerepet kapott, amikor ő csak mellékszereplőknek szánta őket. Emellett az animében FÉRFIBŐL(!) alakulnak nővé, holott ők ELEVE NŐK. Lásd a képen!
  • Ehhez a képhez Naoko azt a megjegyzést fűzte, ha lehet majd egyszer szeretne egy olyan történetet írni, amiben Chibi Moon és Sailor Saturn egy külön csapatot alakít és ezzel segítenek a Sailor Quartetnek.
  • Az egyik Chibi-chibit ábrázoló kép mellé Naoko azt írta, hogy örülne, ha 10-20 év múlva csinálhatna az ő főszereplésével egy történetet. Bár ez csak fantáziálgatás. De ki tudja, végül is JÖVŐRE (2012) LESZ A 20. ÉVFORDULÓJA A SOROZATNAK.
  • Az ötödik részben is új ruhát kaptak a mangában a lányok, de a Tv sorozatban csak SM kapta ezt a megtiszteltetést. Naoko se érti miért hagyták ki a többieket, mikor a többi szériában megkapták az új ruhájukat.

  • 2011. február 11., péntek

    Clamp motívumok 3. – Képelemzés 3. – Mutuality : CLAMP Works in Code Geass


    Az Artbookról általában

    Egyenlőre csak japán kiadásban lehet kapni. Elég borsos áron, ami a kevés színes kép miatt nagyon elgondolkodtatott, hogy megéri-e nekem, de végül nem csalódtam. (De csak az elhívatott Clamp vagy Code Geass rajongóknak ajánlom.)

    2008 év végén jelent meg, A4-es méretű papírfedeles. Van egy plusz védőpapír borítása, amin egy olyan kép szerepel, ami az artbookon belül is megtalálható. Összesen 41 oldalnyi art (ebből több kétoldalas) és 44 oldalnyi terv kapott helyet benne. Valamint egy 2-3 oldalas rövid történetet, amit japán betűkészlettel írtak (vagyis nem tudom elolvasni). Valószínűnek tartom, hogy az egyik Suzaku főszereplésével indított mangából van benne részlet. Sajnos a Code Geass mangákat nem Clampék készítik. Csak az anime designe-jáért voltak felelősek. Lehet, hogy el se vállalták volna a mangát, mivel nem saját történetük. Ki tudja...?

    Némelyik Clamp artbookhoz hasonlóan ez is fejezetekre van osztva, és a címeket itt is angolul adják meg. A fejezetek címei: contrariety, wing of defiance (ebben a fejezetben szereplő láncos képek mind a kötöttségekre utalnak), glance of entreaty, confusion or accordance, unattainable dream, land of one’s end, outside, short story aztán jön a character first draft.

    Konkrét képek

    (Az összehasonlító képeket itt is az oldalszámhoz linkeltem.)

  • 3.o. Tipikus Clamp jin-jang szimbólum látható a képen. Az ellenállók szárnyai itt is feketék, mint az X-ben, és az elnyomóké/felszabadítóké fehér. A ruhájukon és a kiegészítőiken is vannak szárnyak.

  • 6-7.o. Clampék gyakran használják a jin-jang jelképeket karaktereik és képeik megalkotásakor. Ezen a képen többször is szerepel: fekete-fehér ruha, piros-kék kövek (Suzaku kardjában, Lulu pálcájában) és a férfi-nő alakok. A különböző színű ruha, ahogy a szárny is, ellenkező nézetekre utal. Euphemia fekete lilioma pedig valószínűleg a halálára utal.

  • 8.o. A háttérben egy napszimbólum, amit akár glóriának is lehet tekinteni. Lulu és Suzaku kabátján lévő piros és kék szárnyak az előző képekhez hasonlóan jin-jang jelképek. Gyakran rajzolnak hasonló beállítású, karddal "felülkerekedő" párokat.

  • 10.o. Sárkánykarmok Lulu ujjain, ahogy egy régebbi képen Hinotoén. Illetve az egyik szem elváltozása/sérülése örök Clamp jellegzetesség, ahogy a jin-jang is.

  • 12.o. A tojás egy kínai eredet/teremtésmítoszra utal, mint több más Clamp képen. Vagyis azt akarják ezzel sugallni, hogy minden C.C.-vel indult ki.

  • 23.o. Rolo Nunally árnyékában. Rolo a lány helyét szeretné elfoglalni a bátyja szívében. Azért van a képen egyszerre fekete és fehér szárnya is, mert még nem választott a két oldal közül. Viszont a fehér szárny tolla jelentőségteljesen el kezdtek hullani. Ezek az ő bilincsei, amik nem engedik.

  • 37.o. A fiatalon eltávozó tiszta lélek megjelenítése angyalként is tipikus Clamp.

  • 39.o.Lulut és Suzakut nem engedik a kötöttségeik, de mégis együtt vannak… A különböző nézeteket jelképező ruha szín még megvan.

  • 40-41+42-43+44-45.o. Az első két képen (Lulu+CC, Schneizel) már alkonyodik, a harmadikon viszont már pirkad. Lulunak és Schneizel-nek leáldozóban van a napja, de Nunallyé még csak most kell.

  • 47.o. Vörös kötelék - ezek már a szeretett kötöttségei és nem a harag, irigység, bosszú vagy hatalom bilincsei. A piros fonál az ember szívéből kivezető vérereit jelképezi.

  • 52.o. A központi motívum a kard és hüvely. Annyira, hogy még a ruhájuk is ezt formázza. (Részletezzem, hogy összeillenek?) Ezeken a ruhákon már a fekete-fehér színeket (árnyalatokat, mielőtt még valaki belém kötne) mindketten hordják, ami a közös nevezőre jutást jelenti.
  • 2011. január 25., kedd

    Clamp motívumok 3. – Képelemzés 2. – X Zero



    Az Artbookról általában
    Tudtommal az X Artbookokból csak japán nyelvű kiadás létezik, ezért is olyan nehéz és drága beszerezni. Én jobban szerettem volna német vagy angol nyelvűt, hogy megértsem az album végén lévő képleírásokat, mivel japánul nem tudok, de ez van.

    A cím az Artbookban található 0. tarot kártyára utal, a Bolondra. Az X/1999 mangák (legalábbis a német kiadáshoz, de gondolom akkor a japánhoz is) egyes köteteibe bele van fűzve egy-egy tarot kártya, kezdve az első kötetben szereplő első lappal, a Mágussal, amin Kamui szerepel, bezárva a 18. kötet 18. lapjával, a Holddal. Mindegyik lap egyik főszereplőt vagy fontosabb mellékszereplőt ábrázolja a tarot kártyáknál megszokott szimbólumokkal. (Ha bővebben érdekel lásd itt.) A 0. lap, a Bolond, Fuuma és Kotori anyját ábrázolja sellő alakban. A 0. lapot egyesek az első, mások az utolsó lapnak tekintik. (Ha körkörösnek tekintjük a történelmet és a történeteket, akkor egyben az első és az utolsó is.)

    Az X artbookokban (a Zero később megjelent párja az Infinity) több régebbi és újabb Clamp stílus is megjelenik. Mint például: a Tokyo Babylonban használt egysíkú, élénk színek, az RGVedában alkalmazott tekervények, a Tsubasára jellemző hosszúkás tollminták, vagy a Cloverben szereplő gépszárnyak. Ám az X képeknek is van saját stílusa, ami a bibliai jelenetekre hasonlít és a középkori kopott, elmaszatolt festményekre. Ennek megerősítéseképpen némelyik képen a Bibliából származó szöveget is találhatunk, aminek a nyelve legtöbbször latin, de találunk héber betűket is. A kereszténységre utaló szimbólumokba is folyton belebotlunk, mint a kereszt, dávidcsillag, szárnyak, papi/bíborosi ruha/stóla/süveg, kígyó, stigma, glória. Ezenkívül tradicionális japán és modern képeket is készítettek az X-hez.

    Ebbe az albumba kerültek a 118. oldaltól az első 10 manga kötetborítói is, amiket a német kiadás is átvett (az angol már nem).

    A Chobits Artbookhoz hasonlóan ez is fejezetekre osztja a képeket. Amik sorrendben: Kamui I. (képek csak Kamuiról), Destiny (Kamui-Fuuma párosról, illetve Kotori egyéni vagy Kamuival/Fuumával páros képei), The seven seals & the seven angels (értelemszerűen a 7 pecsét és 7 angyal képei, amibe belekeveredik egy-egy Fuum, Hinoto és Kanoe kép is), Kamui II (és hogy a kör (vagy a nulla) bezáruljon, amivel kezdtük azzal fejezük be ).

    Konkrét képek
    The seven seals & the seven angels-ben szereplő némelyik párt nem értem, hogy került össze. Például Arashi Natakuval, vagy Subaru Satsukival. Mert Sorata Yuzurihával, Karen Aokival, és Kamui Fuumával egyértelmű. Már a mangában is meg volt közöttük a kapcsolat, de az előbb említetteknél abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán találkoztak-e.
  • 42 o. A gyolcsba csavart Kotori a stigmatizált Kamui kezei között, mintha csak a feltámadásra várna. A stigma Jézus jele.
  • 149. a gépszárny a Clover-t idézi.
  • 116-117 o.-on lévő képek gyakorlatilag egymás tükörképei. A karakterek testtartása és elhelyezkedése is hasonló. Kamui és Fuuma testtartása és ruházata pedig nem csak hasonlít, hanem egy az egyben ugyanaz tükrözve. Az egyenruha és karszalag némi német fasizmusra utal (főleg akinek piros karszalag jutott).
  • 138o. Kamui felett a Jin-jang szimbólum is a benne rejlő kettősségre utal, ahogy más képeken az egyszerre látható fekete és fehér szárnyak, vagy a 12-13 o.-on látható nap-hold jelkép.
  • 151 Igazán részletes kép. Kamuiban rejlő két válaszút szimbóluma a fehér (angyalok) és a fekete (pecsétek) szárnyak. Glória a feje felett és kereszt a kezében, mint egy Szentnek. A koponya a kezében engem a Hamletre emlékeztet: „Lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés! Válasszatok!” Ugye milyen ide vágó? Találó ehhez a történethez.
  • 139 A hó jelképezi az elmúlást. A gyolccsal bekötözés a sebeket, és a kötöttségeket is jelentheti.
  • 131 A démonból előbújó angyal. RGVeda rajzstílussal. Ezt a jelenetet a 9. kötetbe Kamui lelke mélyén járó subarus részben láthattuk, úgy hogy a gyerek Fuumát szétszakítva előjön a felnőtt Fuuma.
  • 1 és 129o. Kereszt és egy feje tetején álló kereszt. Ezek Kamui jelképei. A mangában Kakyo mondja Kotorinak, hogy ő ilyennek látja Kamuit.
  • 128.o. A Szent Kard részletes képe. A dávidcsillag két helyen is látható rajta. Héber szöveg a kard lapján (ami egyesek szerint hibásan van írva). A markolatnál a „kézvédő” mintha tollat/szárnyat formázna, aminek a közepén egy szintén héber szöveges szív van.
  • 113.o. A Tokyo Tower-en állnak rejtélyes csuklyás egyének, akikből 6 teljesen (Kamui, Fuuma, Sorata, Arashi, Yuuto, Seishiro) látszik, és 1 még próbál bujkálni (Subaru, valószínűleg a pálfordulása miatt). Valószínűleg a kép megjelenésekor a történetben még nem lehetett ismerni. Sőt az első kötet első oldalain is hasonlóképpen láthatjuk őket, ahogy Hinoto és Kakyo álmaiban is néha. Azóta megismertük a vélhetőleg Yuuto mögött álló Satsukit, a másik két párt: Aokit és Karent, Yuzurihát és Kusanagit, valamint a másik két egyén: Nataku és Kakyo. (A 40. o –on lévő kép hasonló még ehhez.)
  • 92.o.Kanoe és Yuuto egyértelmű kapcsolatát mutatják be, és had ne mondjam mire emlékeztet a szék támlája.
  • 52.o.Vicces karácsonyi kép, ahol Kotori szalaggal átkötve kapja ajándékba Kamuit, Fuuma a Szent Kardot, amivel láthatólag nem tudja mit kezdjen, a háttérben a felszarvazott rénSorata, angyalHinoto és angyalArashi.
  • 50.o.Kamui Ég- és Földsárkányként is gondoskodik Kotoriról. Égsárkányként a szerelmével, Földsárkányként pedig a kívánsága beteljesítésében segít.
  • 44.o.A tojás utalás egy kínai teremtésmítoszra, a főisten és vele együtt a világ születésére. Ezt a jelképet is már több művükben elsütötték. Sőt egyes képeiken saját magukra, mint alkotókra is használják utalásként. Ilyenkor a tojásokon van még egy „C” betű is.
  • 42.o. feljebb volt ide másolni. A stigma Jézusra, mint megváltóra való utalás. (41 o-on lévő kép hasonló még ehhez)
  • 38. o. domináns egyszínű sárga, ami a Tokyo Babylon rajzstílusára emlékeztet.
  • 36-37.o.”Na ki az ördög? Én vagy te?”-mintha csak ezt mondanák a képek. Mindkettejük szemében a másik cselekszik helytelenül.
  • 12-13/24-25/26-27/28-29/31/32-33.o.tükrözött képek
    Fuumának vagy a démonszárnyas Kamuinak a tükrözött képen néha csukva van a szeme. Ez vajon mit jelenthet?
  • 134.o.”A gépezet forog. Az alkotó pihen.”-Madách Imre (lehet, h nem szó szerint). Van egy eszmetörténeti irányzat, az empirizmus(?) ,aminek az a lényege, hogy van egy teremtőisten, aki megteremti a világot, de aztán nem foglakozik vele, mint órás az órát. Nem csak világ, de az emberi test működését is gyakran hasonlítjuk órához/gépekhez. Például: „Megállt a ketyegője” (=óra), a „szív a test motorja/hajtórúgója”…
    Ennek a képnek a párja ez a Tokyo babylonos, subarus.
  • 3.o.-on lévő képről csak annyit, hogy mikor először megláttam azt hittem Kamuira, hogy ő Tamahome a Fushigi Yuugiból

  • Clamp motívumok 3. – Képelemzés 1. - Your Eyes Only (Chi-Photograps)




    Az Artbookról általában

    A Chobits volt az első kedvenc Clamp animém (tudom a manga az eredeti, de az animét láttam előbb) és az első Artbookom is. Ezért kerül elsőnek ez a darab górcső alá.

    Tudom sokan szeretik, ha a fancuccaik eredeti japán termékek, de az artbookokkal én nem így vagyok. Olcsóbb ha német (vagy angol) kiadásút veszek(, mivel nem utazza át a félvilágot). Hiszen nyomtatni ők is tudnak úgy, mint a japánok, és még meg is értem a jegyzeteket. Sajnos nem minden artbook jelenik meg Európában.

    A japán kiadás 2003-ban jelent meg, a német rá egy évre, 2004-ben. Papírkötésű, és van egy papír védőborítója. Valamivel kisebb, mint a szabvány A4-es méret, de nagyobb, mint A5-t. 105 oldalnyi színes képet tartalmaz. A német kiadás 18€ volt, ami kb. 4-5000Ft-nak felel meg. Kb. 2 manga ára, amit még elfogadhatónak tartok egy művészeti albumért. Pláne, ha ennyi kép van benne. Clampék nagyon termékeny alkotók.

    Nem fogok egyenként az összes képre kitérni, csak amire érdemes. A képek fejezetekre vannak osztva, amik a következők: flower, blue, green, water, bare feet, rain ahead, window, after school, sweater, Sumomo, dress up, relax, moon light, Atashi, black-white, balance. A fejezetek címeiből is kitűnik, hogy a természetes környezet és az élővilág közeláll a stílusukhoz. Ezzel együtt viszont a modern, számítógépes környezetet is beleviszik műveikbe.

    Az Artbook színeiben a pasztellszínek dominálnak. Az alcímből is kitűnik, hogy gyakorlatilag csak Chi van a képeken. Illetve az egyik fejezetben Sumomoval, a másikban a testvérével együtt láthatók. Legtöbbször lenge ruhában vagy alsóneműben láthatjuk Chit, de az echis beütés mellet igazi clampos ruha költeményeket is kapunk. A ruhák többsége habos-babos, csipkés, gyöngyös, fodros, szalagos vagy barokkosan elegáns, mégis ledér. Némelyiket kicsit hosszabb szoknyával én is felvenném. Főleg az elején szereplő kicsit egyszerűbb, virágmintásakat. Hiába menthetetlenül romantikus vagyok.

    Konkrét képek

    A képek között találunk mesékre, klasszikusokra történő utalást:
  • Alice Csodaországban ihlette ezt a képet, bár ez az Alice szabadabb.

  • Alkottak egy saját Júliát is. Saját bevallásuk szerint ennek a ruhának a stílusa a Romeó és Júliából van.

  • A 24. oldalon egy reklámplakát van, ami egy meseszerű jelenetet ábrázol, ahogy Chi hercegnő ringatózik egy csónakban.

  • Mesejelenetnek szánták a következő képet, amin Chi a hercegnő és Sumomo a tündér. A háttérszín kísérletezése közben a rózsaszínt is kiválasztották, de akkor úgy tűnt mintha Sumomo eltűnt volna, vagy pislákolna mint egy szellem.

  • A 77. oldalon a menyasszony Chi, mint Hamupipőke elhagyja az üvegcipőjét a lépcsőn.


  • Az album tartalmazza:
  • a kötet borítókat:

  • limitált, első kiadású kötet borítókat

  • DVD tokokat

  • limitált, első kiadású DVD tokokat


  • Clampék a legtöbbször használt motívumaikat a Chobits képek megalkotásakor is elővették. Ilyen a Jin-jang szimbólum ábrázolása: ikerlányok feketében és fehérben. Ezt még megvadítva szárnyakkal 1 2 és tükrözéssel. Vagy jelen esetben a könyvbeli Atashi (nyuszi szerűségek) világos és sötét rózsaszín figurákkal. Illetve a harmónia jelére emlékeztető pózzal is érzékeltetik.
  • 85.o.Masaki Asai részt vett a kép elkészítésében, azzal hogy elbírálta a félkész terveket és tanácsokat adott a véglegesítéshez.
  • 104.o.-on Freya (nevezik még fekete Chinek is), mint „úrnő” és az ő „szolgái”, Dyta és Jima pózolnak. A német leírás egy bábjátékos keresztanyához hasonlítja Freyát ezen a képen, amiben van is valami igazság. A szálak végül is az ő trónjánál futnak össze. Ezáltal érzékeli mindenki mozdulatát, tevékenységét.
  • Az anime széria reklámplakátja. A piros szalag szimbolikusan összeköti a két Chobits-ot.
    Egy kis cross over: a képen látható óvszer már szerepelt egy másik Clamp műben, a Lawful Drugban.
  • Ez a kép életnagyságban készült el, hogy egy hirdetőtáblán szerepeljen, ezért nagyon pontosan és precízen kellett elkészíteni.
  • A vizet nehéz megfesteni, de ők megbirkóztak vele, és a végeredménnyel elégedettek is. Nekem is tetszik, egészen különleges kép lett. Még ha Chin fürdőruha helyet fehérnemű is van. :)
  • Szinte minden artbookjukban van egy karácsonyi kép is. Ez egyben szilveszteri is.
  • Szerintem ez az egyik legpoénosabb kép. Chi, mint nővérke, aki egyik kezében a gyógyító anti virust tatja, a másikban a virus bustert. A háttérben a függöny a tűzfal, ami védi a beteg nyugalmát, és az infúzió a gate lock.



  • Clamp motívumok 3. – Képelemzés 0.




    November hónapban adtam egy kis ízelítőt Clamp művekből, ami nem sikerült teljesen átfogóra. Úgy gondoltam idén majd folyamatosan pótolom a kimaradt művek ismertetését. Emellett már egy ideje ígérem a Clamp motívumok sorozatom folytatását is, amit ebben a hónap törlesztek.

    Egyszer már egy régebbi bejegyzésemben írtam az Artbookok iránti szeretettemről, és hogy egy húzósabb nap végén sokszor már inkább csak ezeket nézegetem. Akkor még kerestem Clampék két X Artbookját és a Code Geass animéhez készített artjaikat tartalmazó Mutuality-t. Ma már ebből a háromból megvan kettő: a Code Geasses és a két X-ből a Zero nevezetű. Most majd ezeket is bemutatom a chobitsossal és a tsubasással együtt.

    Attól nem kel félni, hogy az albumokban található összes képről írok, csak arról, amiről érdemes.

    Clampékat legkönnyebben a képeiről lehet megismerni. Történeteikbe és képeikbe nem csak gyermeki bájt, hanem pszichológiát, az emberi viselkedés mintákat, szimbólumokat, néha társadalomkritikát is belevisznek. Artbookjaikat gyakran téma szerinti fejezetekre osztják.

    Egy ismerősöm egyszer azt mondta elemzéskor minden véleményt elfogad, mivel mi emberek nem vagyunk egyformák és más-más módon látjuk a dolgokat. Ezért előfordulhat, hogy amit én így és így látok az nektek egészen másnak tűnik. Ezért, ha valamelyik megjegyzésem, észrevételem szerintetek nem így van, nyugodtan osszátok meg velem! Érdekel.

    2010. február 2., kedd

    Artbookjaim




    Nagyon szeretem a szép képeket nézegetni, ezért beruháztam néhány artbookra. Vizsgaidőszakba, vagy ha más okból kevés az időm jólesik ezeket nézni és merengeni egy kicsit. Egyébként nézegetés közben is leesik néhány összefüggés. Például feltűnt már nektek, hogy a fenti két kép mennyire hasonlít egymásra. De nem csak más mangakáknál, hanem ugyanazon művész művei között is könnyű meglátni a párhuzamokat, szimbólumok, hasonló karaktereket...

    Mind a három kedvencemtől (Clamp, Kaori Yuuki, Yuu Watase) már van egy-egy artbookom. Clampéktól a chobitsos “Your Eyes Only”, és a "Tsubasa”, Kaori Yuukitól az angel sanctuaryis “Angel Cage”, és “Lost Angel”, Yuu Watasétől a “Fushigi Yuugi”. Egyszer a Trilliánban majd kifacsarodott a szívem egy "Ayahi no Ceres" artbookért, de 10.000Ft volt, és elég vékony, és én még 6000Ft-nál többet nem adtam artbookért. Mondjuk az is igaz, hogy japán artbookom nincs, azok pedig 9000Ft-o felül vannak. Viszont a legnagyobb kedvencem artbookjait nem sikerült még megszereznem. Ezek az X “X Illustrated Collection I X Zero” és “X Illustrated Collection II Infinity”. De még a “Mutuality CLAMP Works in Code Geass”-re is fáj a fogam, de nem annyira mint az x-esekre. (Ha esetleg van valakinek eladó bármelyikből nyugodtan írhat nekem. :) ) Egyszer egyik barátnőmtől kaptam egy Sailor Moon artbookot is, aminek nagyon örültem és örülök. A Sailor Moon örök kedvencem marad, bár már inkább nosztalgiával gondolok rá.