A következő címkéjű bejegyzések mutatása: figura. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: figura. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 18., szerda

Anime figura művészek I. - George Kamitani



Ma egy új témát vezetek be: az Anime figura művészeket. Nagy gyűjtő vagyok és azokra is szeretek "nyáladzani", amiket nem szerezhetek meg soha. Így jött a gondolat, hogy ne egyenként foglalkozzak a figurákkal, hanem átfogóbban. 



George Kamitani illusztrációi alapján készített figurák népszerűsége olyan nagy, hogy nem is egy kiadást élnek meg, hanem kettő-hármat. Nem csoda hiszen részletgazdag fantasy karakterei, amiket eredetileg videojátékokba tervezett, igazi mesterművek. Jellemzően az összes nagy méretű figura. Egyik beállítása sem mondható unalmasnak vagy hogy két lábbal állnak a földön. A többség törzsből elfordul valamelyik irányba. A szebbek többségét az Alter adta ki, ami önmagában garancia a minőségre. A talpazataik nem egyszerű lapok, hanem a karakterhez illő környezet megtestesítői, mint például csordogáló patak, erdei fa, tavacska békával és hasonlók.

Kedvenceim tőle:
Momohime  
2010-es és 2013-as megjelenésű Alter figura. Jelenleg a 4. legnépszerűbb figura a MyfigureCollection.net oldalon. Azon szerencsések közé tartozom, akik a magukénak tudhatják. Gyűjteményem ékessége. Dinamikus, tökéletes festésű, kiegészítőkkel rendelkező figura. A kardját többféleképpen lehet kiállítani: összetolt és éppen kihúzni készülő pózban vagy már kivonva. Gyengéim a szamurájok és ezzel a légies női figurával ötvözve nagyszerű karakter lett.

Gwendolyn 
2008-ban és 2010-ben is megjelent, de már idén, 2015-re is bejelentettek egy újra kiadást. Alter figura. Ő a két Kamitami figurám másik tagja. Az Odin Sphere játékból származó karakter. Aki ismer tudja, hogy szeretem a fantasy-t és imádom a tündérszerű lényeket, mint amilyen Gwendolyn is. A tartása és a szárnyai miatt viszonylag nagy térigényű figura, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Momohiméhez hasonlóan a fegyvere mozgatható a kezében, de max. a magasságot állíthatjuk be így. Az áttetsző kék szárnyai lenyűgözőek!

Mercedes 
2010-ben kétszer is megjelent és idén is tervezik újra kiadni. Szintén Alter gyártmány és Odin Sphere karakter. Eddig nem volt lehetőségem beszerezni, de azt hiszem itt az ideje. Neki is gyönyörű átlátszó szárnyai vannak. Ezzel a szitakötő szárnnyal kicsit szecessziós, kicsit Tiffany-s. A natúr fehér-zöld színeivel pedig kellemes látvány. A talpazatba épített béka pedig rém helyes. Ráadásul a talpazat tavi teteje elmozdítható, így láthatóvá válik egy kis ebihal is a vízalatti világban.

Velvet 
Az utolsó érdemleges Odin Sphere karakterről 2010-ben kétszer és 2013-ban adtak ki egy figurát. Idénre terveznek kiadni róla egy másik figurát a nyúl szerelmével közösen, de a horribilis árak miatt nem tervezem a megvételét az újnak. A régi Yamato kiadással szemeztem és egyszer majdnem sikerült megvennem, de más hamarabb lecsapott rá. Azóta rájöttem, hogy nem is olyan baj, mert a kihívó póza és az előzőekhez képest egyszerű talpazat miatt kilógna a gyűjteményből. Az arca és a ruhája nagyon tetszik és alap darab lenne nálam, ha nem pucsitana és a mellét takaró ruhadarab tényleg takarná a mellét.

Tiki
2014-ben adták ki. 1/1-es méretarányú, vagyis ez a 15 centis figura élőben is csak ilyen kis tündér lenne. Dragon's Crown játékból származik és a Vertex gyártotta. Neki is átlátszó szitakötő szárnyai vannak és ötletesen egy kis pénzes zacskón ül, hogy láthassuk a méretét. Ami zavaró lehet, hogy ha fel lenne kontyolva a haja akár még Csingiling is lehetne a Disney Pán Péterből. Az se válik előnyére, hogy a szeme furcsán sötét, de a kis manikűrje helyes.

Elf
A MegaHouse 2014-ben kiadta ezt a tünde Dragon's Crown karaktert és akkora sikere volt, hogy idén márciusban újra kiadják. Ez is szép, részletgazdag figura. A helyes kiegészítő karakter sem hiányozhat mellőle, ami itt egy mókus. Sokan kritizálják azonban a talpazatot. A rajta lévő háromszöget, ahonnan a tündér elrugaszkodik és a térde támasztékát. Igazuk van benne, hogy ront az összképen és egyáltalán nem illik egy ilyen karakterhez.

2014. június 25., szerda

Új SM anime: Sailor Moon Crystal




Jövőhét szombaton startól a Sailor Moon remakje. Rajongói berkekben már alig bírjuk kivárni ezt a rövid időt. Az előzetes bejelentések szerint manga hűbb változatot kapunk és ez már a grafikán is meglátszik. Nagyon kíváncsiak vagyunk a színvonalra. Felnőttesebb lesz? Karakter hűek tudnak-e maradni a figurák? Nem csapják-e össze a történetet? És hasonló kérdések merültek fel sokunkban. Nemsokára meglátjuk.


Addig is ontják az évfordulós cuccokat a gyártok, ami szinte számon tarthatatlan. Figurás elfogultságom miatt most ismételten ezeket emelném ki. Lassan nem lesz olyan gyártó, aki nem lovagolta meg a hullámot. A Bandai és a Megahouse után a Banpresto is beszállt a buliba. Minden lehetséges figura típusban adnak ki belőle (PVC, petit, trading, akció figura, kulcstartó, baba...).


Nem rég még találgattuk, hogy adnak-e ki a külső kör harcosaiból vagy csak a belsőt milliószor. Most már biztosan tudjuk, hogy megjelentek a kulcstartókból és a Petit szettből a külső harcosok is és év végére az akció figura Saturn, Uranus és Neptun is lesz. Most már csak az a kérdés lesznek-e Sailor Stars harcosok vagy esetleg a fiúk (Álarcos és Héliosz)? (Plutot és Chibimoon-t valószínűsítem, hogy lesz.)


A nagy PVC figurákat se kellett szerencsére sokáig hiányolni. A Bandai és a Megahouse is készít. Szépen elosztották egymás között, hogy ki mit adhat ki: Bandai a klasszikus átváltozott alakban adja ki a lányokat és a Megahouse pedig a diáklány egyenruhában.


2013. december 10., kedd

SQ Figure - Mahou Shoujo Madoka Magica


Mostanában teljesen bele vagyok pistulva a figurákba, mint ahogy a Sailor Moonos megjelenésekkel kapcsolatban ezt már biztosan észrevettétek. Gondoltam bemutatok egy másik Mahou Shoujo szettet, ami még a magyar pénztárcákhoz képest is jó árban van.

Nekem is megvan ez az 5 csajszi a Madokából. A Banpresto viszonylag olcsó, de jó minőségű figurákat gyárt, amik általában összerakhatósak. Átlátszatlan papír dobozban árusítják őket, ezért érdemes a megvétel előtt utána nézni a figuráiknak, hogy valóban olyan-e, mint a dobozon az illusztráció. 

A Madokás figurák 21 centisek, a darabok jól illeszkednek és nem jellemző a szétesés. Jól visszaadták a mangás jelleget a karakterek arcán. Kisebb festési hibák előfordulnak a ruhákon, de 8-9.000 Ft-ért ennyi még megengedhető és nem is feltűnők. Az igényesebbeknek a Good Smile Company féle sort tudom ajánlani, de az 22-25.000 Ft körül mozog.


Mami teljesen egyben volt. Szerencsére csak a talpazatára kellett ráilleszteni és a fegyvert a kezébe rakni. Festési hibát csak annyit fedeztem fel, hogy az egyik ruha ujjának a puffja nem teljesen fehér, hanem belekeveredett egy kis sárgás árnyalat a hajából, de szerencsére úgy tartja azt a vállát, hogy az van hátul és a pózból adódóan nem feltétlen látszik együtt a két váll. De ha jobban látszana se lenne feltűnő csak én most "górcső alá vettem".

Homurának is csak a fejét és az íját kellett a helyére rakni. Festési hibát nem vettem észre. Sayakával se volt probléma.


A leghelyesebb figura ebből a szettből Madoka. A rózsás íj, a féloldalas póz és a telt szoknya sokak kedvencévé tette. Festési hibát ennél a figunál se fedeztem fel.

Kyoko-val voltam a legkevésbé megelégedve, bár az összképet még így se rontja és abból a távból, ahonnan az ember általában nézi nem zavaró. Ő volt a legtöbb darabban. A lándzsája nem illeszkedik tökéletesen a tenyeréhez és több helyen is kifolyt a vonalból a festése.


2013. október 9., szerda

Újabb Sailor Moon cuccok



Elnézésetek kérem, hogy mostanában keveset írok és az is ilyen egysíkú, de munkát kaptam és a fan mivoltomat se tagadhatom meg.

Szeretném felhívni a figyelmetek az új kiadású SM kulcstartókra és Petit figurákra. (Katt a képre a nagyobb felbontásért.) A kulcstartók már október 4.-én megjelentek. Kb. 2-3 hét és Magyarországra is elérnek. A Petiteket 2014 januárjára ígérik és holnap nyílik az előrendelésük. Egyesek már azt is latolgatják, hogy az évekkel ezelőtti nagy SM figurákat is a MegaHouse adta ki, mint most a Petiteket. Szóval nagy esély van rá, hogy esetleg még adnak ki a későbbiekben egy nagy méretarányú sort is.


A kulcstartókat Sailor Moon Swing néven, a szokásához híven, a Bandai adja ki, akiktől már régebben is vehetettek SM kulcstartókat, mert nálunk is kapható volt a Sailor Moon Keychan SuperS Series 2-es szett. Azért látszik mennyit fejlődött a figura gyártási technika is. Sokkal finomabb részletei vannak az új szettnek a régihez képest. A festés minőségére se lehet panasz az elözetes képek alapján. Szóval erre tuti benevezek.


A Sailor Moon Petit Chara Land kiadásból valószínűleg nem lehet majd szettet venni egy dobozban, mint az eddigi Petitekből. Most jöttem rá, hogy kétfélét adnak ki egyszerre egy karakterből. Én buta meg azt hittem, hogy cserélhető lesz a fejük vagy hasonló... Ez mekkora kiszúrás! Így valószínűleg nem veszek belőle. Mert jó, hogy nagy fan vagyok, de azért ennyire nem.

Pont el is gondolkodtam rajta nemrég, hogy a kulcstartók mennyivel helyesebbek, mint a petitek. És nem biztos, hogy minden kell, ami sailormoonos. Sőt a Hetalia petitekhez képest se tetszenek. Valahogy nagyon pufik és nem sikerült eltalálni azt a bájt, amit pl. a kulcstartóknál igen.

Azért fáj egy kicsit a szívem, mert Álarcost eddig csak ők ígértek és szettbe lettek volna helyesek együtt. Na, de mindent nem lehet, nem igaz? Hátha még valamelyik gyártó kirukkol valami jobbal. ;)


Ha már a másik gyártónál tartunk, akkor itt említeném még meg, hogy az előző Sailor Moon akció figurás bejegyzésem óta bejelentett egy másik cég is egy ilyen figmaszerű SM szettet. Még hozzá nem csak a belső harcosokkal, mint a Bandai, hanem a külső harcosokat is. Több vélemény is kering róla. Egyesek azt mondják a gyártója, a Legend Studio, még nem produkált elfogadható minőségű figurákat. Igaz annyira újak még a piacon, hogy még csak pár One Piece figurát adtak ki. És erre apelál az ellentábor, hogy akár egy jó Sm szettel is nagyon be lehet futtni a piacon. Csak ügyesen kell kijátszaniúk a kártyájukat.

Én azon a véleményen vagyok, hogy a versenyszférában az elsőké a siker. Aki hamarabb dob piacra valamit nagyobb hasznot könyvelhet el. Kivéve, ha tényleg sokkal különlegesebb lesz a későbbi kiadás, és mindenki megakarja szerezni. Meglátjuk...


2013. augusztus 11., vasárnap

Új Sailor Moon figurák - Sailor ... S.H.Figuarts


A Bandai figura gyártó cég új Sailor Moon figurákkal rukkolt elő az anime/manga 20. évfordulója alkalmából. Ami 2012-ben volt eredetileg, de még a remake sorozatot sem mutaták be. Szóval nincsenek akkora késésben, bár már sokan nagyon várjuk mind az új animét, mind a figukat. Sailor Moont már most augusztusra igérték és van aki már jelezte, hogy feladták az előrendelt figuráját. Én a Holdfényteamnél rendeltem meg, de akár az AnimeLandnál is meg lehet rendelni őket. A figurák kb. 14cm magasak. Mozgatható tagokkal és cserélhető kiegészítőkkel, arcokkal, karokkal. Sailor Moon első kiadáshoz jár egy kacsintós és egy sírós arc, ami a későbbi kiadásokhoz már nem fog.



A belsőkör tagjait (Moon, Mercury, Mars, Jupiter, Venus) már biztos kiadják, de a külsőkör tagjairól (Neptun, Uranus, Pluto, Saturn) még nem lehet tudni. Sajnos előfordul, hogy egyes animék legnépszerűbb tagjait normál áronk adják ki, de a többi karakterről ritka, limitált kiadású figurát készítenek, ami az addigi ár dupláját is jelentheti.


2011. július 7., csütörtök

Himura Kenshin figura


A Rouroni Kenshin anime TV sorozat 15. évfordulójára ad ki a Megahouse most egy kenshines figura sorozatot, aminek maga Kenshin az első darabja. A neten felreppent egy olyan hír is miszerint lesz új kenshin anime. A részletekről még nem tudni, de mivel a sorozat is lezárt és a filmek a múltját is bemutatták, ezért csak remake-re tudok gondolni. Vagy „Kenshin büszkesége...”? Ki tudja?

Legújabb szerzeményem ez a 1/8-as méretarányú Kenshin figura, aminek cserélhető a feje és a haja. Két változatban adta ki a Megahouse néhány napja. (Szóval ez még egészen friss hús.) Gyakorlatilag szinte ugyanaz a két verzió, csak az egyiknek kék ruhája van a másiknak erős rózsaszín (szinte már bordó). A kék ruhás Kenshin a battószáj gyilkológép, ezért komoly arca van gyárilag, amin még csak egy sebhely van, és feltűzött a haja. A rózsaszín pedig Rurouni a vándor, aki megbánta tetteit, neki a babásabb, szelídebb arca van fent alapból, amin már ott a kereszt alakú sebhely, a haja pedig a tarkójánál van összefogva. Mindkét típusúhoz mellékelték a másik fejet és hajat is. Plusz egy rövidre vágott hajat is, amilyen a sorozat legvégén van neki, amikor újból változik a helyzete és főállású apuka lesz. (Bocs a spoilerért, de ezt nem hagyhattam ki.)

Elméletben a kék színű verzió a limitált. Ezért az előrendelés során sokkal többen rendelték meg ezt a típust, mint a rózsaszínt. Vagyis ennyit arról, hogy a kék limitált lenne. (Ha már abból van több az már nem lehet ritkább.)

Imádom ezt a figurát. Nagyon szép, részletes a kidolgozása, ahogy ezt már a Megahouse-tól megszokhattuk. A G.E.M. szériájukon belül adták ki, amiben férfi karakterek szerepelnek, és már megjelent ebben a Code Geassból Zero, a FMA-ból Ed, Bleach-ből Ichigo és Hitsugaya Tousihirou, a Gintama több pasi karaktere, és még néhány férfi figura. Más hasonló méretű figura mellé téve kisebbnek tűnhet, de egyrészt úgy hallottam barátnőimtől ahány gyártó annyi méretarány, másrészt Kenshin sem egy magas pasi, mindössze 160 valahány centi. Nem hiába hiszen japán a srác. A kardját és annak hüvelyét is külön csomagolták be. Gondolom, hogy lehessen élével felfelé vagy lefelé berakni a kezébe. Egyébként ha már a kezénél tartunk még ez az apró részlet, mint az ujjak és a körmök is szépen elkülönülve vannak kialakítva, ezenkívül kulcscsontja is van, és a bőrének is több tonúsa van. A ruhája redőzött (, de még a zoknija is) és színátmenetesre festett. A nadrág nem teljesen fehér, hanem enyhe rózsaszín a hajlatokban. Biztos azért változtattak a nadrág színén, ahogy a felső piros színét is átvitték erősrózsszínbe/bordóba, és így jobban passzol hozzá a nadrág. Az öve már viszont tiszta fehér némi szürkével a hajlatokban. Egy szakurafa/cseresznyefa előtt mutatna igazán szépen (nekem most csak leánderem volt), szerintem az alkotók is erre a tradícióra bazíroztak. A hajában is több szín van a vöröstől a barnáig, de még egy kis szőke csillogás is, ahogy „megcsillan rajta a napfény”.

A talpazata fekete lakkozott és egy piros sárkány körvonalai láthatók rajta, mellette pedig Kenshin teljes neve.

Az összkép egy szélfútta Ken-san, aki ép kivonta a kardját. Kakkoi! :)

2011. június 2., csütörtök

Hetalia figurák



A legújabb kis kedvenceim a Hetalia one coin figurák. Nagyon kis helyesek és minden kis részletükben hasonlítanak az eredeti karakterekre. Az első sorozatot 2009-ben, a másodikat 2010 végén adta ki a Kotobukiya. Mindkét sorozathoz 9 doboz tartozik, de a második kiadáshoz 10 karakter, mivel Picitáliát és a Német-Római Császárságot egy dobozba tették. Mágnes van a fejükben, ezért nem csak a talpazatukon állnak meg, hanem bármilyen fémfelülethez csatlakoztatható. Egymást is nagyon vonzzák! ;) A második szériának már levehető a feje. Vagyis ki lehet cserélni a testeket és a fejeket, de én nem "műtöttem át" őket. Így az igaziak! De annak örülök, hogy a fej - és testhelyzeten így könnyebb változtatni. Néhány kis kiegészítő, mint a kalap is különálló. Festési hibát nem igazán találtam, pedig a sok kis apró részleten lett volna hol hibázni, mint például a kabátjuk milliméternyi gombja. (Fent és lent láthatjátok a róluk készült képeimet.)

Ezeket a kis figurákat nevezik Chibiknek, hasonlítanak a Nendroidokhoz, de sokkal kisebb fejük van és viszonylag jobbak az arányaik. Első ránézésre beleszerettem ezekbe a kis „pici”(chibi jelenése is ez) figurákba. A Hetalia karakterekhez nagyon is jól illik ez az ábrázolás (egyébként egy kártyasorozat képei alapján készültek). Sajnos Hungary-chan és Ausztria már csak a második szériába fért bele, ami azért necces, mert nekem a második széria figuráiból kevesebb kellene, mint az elsőből. Szerencsére egy dobozban benne van egyszerre az összes duplumok és hiány nélkül, de ahhoz hogy meg tudjam venni ezt a kettőt gyakorlatilag meg „kellett” vennem az egész sort, hogy biztosan meglegyenek és ne csak „vakon lövöldözzek.” Időközbe rájöttem, hogy Kanada, Görögország és Spanyolország is tetszik. Aztán mikor már a kezemben voltak Finnország és Svédország is egészen helyesnek tűnt, és így meg már nincs szívem a maradék hármat eladni, mert akkor nem lenne komplett a sorom. (Micsoda problémáim vannak, mi? ^^) Mind annyira aranyos, hogy még egy kicsit elidőznek itt nálam aztán a fele új gazdát keres magának, ha talál. Ha nem az se baj, akkor maradnak maradon, de szerintem ettől nem kell „félnem”.

Egyébként hozzájuk hasonló One Coin chibi figura sorozatokat már nem egyszer kiadtak. Ezt minden kiadó másképpen hívja például a Megahouse-nál Petit Chara Land vagy P.D.Collection. Volt többek között hasonló chibi kiadású Yu-gi-oh!, Gundam Seed, Hitman Reborn, Gintama, Code Geass, Sengoku Basara, Togainu no Chi, Lamento de még Indiana Jones is. De nem minden One coin figura chibi, vannak "rendes" testarányosak is, mint pl. a Tales of Abyss figurák.(a linket követve megnézheted őket)

Illetve nagy kedvencem még a Clamp in 3-D land is, de erről majd később.






2011. június 1., szerda

Figura gyűjtés


Bár már írtam régebben erről a témáról, de akkor még csak saját magamról és hogy hogyan indult a szenvedélyem. Azóta változott nálam egy-két dolog, és most megint aktuálisnak tartom a dolgot. Megint egyre több helyen lehet hamis figurába, úgynevezett bootlegekbe futni. Ráadásul ott is, ahol a mit sem sejtő vevő eddig mindig csak leginkább eredetiket talált. Ismételten felhívom rá a figyelmeteket, hogy a gyanús nem csak a festés minősége, de a ár is lehet. Túl olcsó nagy méretű (1/7, 1/8) figuránál érdemes odafigyelni, hogy a gyártó a talpazatra mindig elhelyez egy copyright jelet és e-mellé a gyártó nevét, az anime címét, esetleg még a mangaka és a szobrász nevét is. Szóval a CSAK, ÉS KIZÁRÓLAG a „Made in China” felirattal ellátott talpazat nagy valószínűséggel hamisítvány.

Mivel most megint rá kaptam a témára, és van egy kevés szusszanásnyi időm, ezért most néhány bejegyzésem a figurákról fog szólni.

Ismerőseim között többféle gyűjtő is van. Van, aki leginkább a Gashapon és Trading figurákat gyűjti helyszűke miatt. Másnak a nagy méretű, 1/7, 1/8-as figurák jönnek be, amik már szinte szobor szerűek, és részletesebben kidolgozottak, ezért többségében jobban is hasonlítanak a karakterekre, mint a kicsik. Vannak, akik inkább azokat a figurákat gyűjtik, amik a kedvenc animéjükből van. Megint másokat egy ismeretlen figura is el tud bűvölni, mert egyszerűen szép vagy érdekes. Én ezek keveréke vagyok. Leginkább a kedvenc anime/manga karaktereimet gyűjtöm kis és nagy méretben is. Clamp és Hetalia figurák csak Chibi változatban kaphatók, úgyhogy nincs is nagyon mit válogatnom. Bár Clampból (CCS és TRC) azt hiszem létezik néhány Gashapon, de azok nem jöttek be.

A figuragyűjtés mellett és ellen is vannak érvek, és néha én is ingadozom a kettő között. Kisgyerekkorom óta mindig gyűjtöttem valamit, ez egyébként nem egyedülálló a családunkban. Tehát szerencsére megértik itthon. Eddig telefonkártyát, radírt... Most pedig animékkel kapcsolatos cuccokat. Több helyről is be tudom szerezni a figurákat. Egy kb. 10 kötetes manga sorozat (legalábbis magyarul és németül) is kerül annyiba, mint egy nagyobb figura, de a manga sorozatodat nem fogod tudni beszerzési áron tovább adni, viszont a figurát igen, mert azzal hogy nem lehet folyamatosan kapni hiánycikk. És akkor még nem is említettem, hogy jó érzés nap mint nap „élőben” is látni a kedvenceidet. Néha tanulás közben is pihenésképpen odamegyek a vitrinhez nézelődni. Megnyugtat, mint az Artbook lapozgatás, és már nem is annyira félelmetes az a vizsga.

Persze kishazánkban nem jellemző, hogy a fiataloknak lenne annyi pénzük, hogy figurákra költsék. Nekem is születésnapkor vagy ha nagyobb ösztöndíjat sikerült kapnom, vagy ha spóroltam volt rá lehetőségem, hogy vegyek valami nagyot. Nálam nem jellemző, hogy elszórnám a pénzt mondjuk alkoholra, cigire vagy drogra. Engem már kisgyerekkoromtól úgy neveltek, ha valamire nagyobb összeget (ezreket) adok ki az visszaforgatható legyen. Na persze, ez nem mindig jön össze, de próbálkozom...

2011. március 16., szerda

BeFA - Anime figurák díja




Már másfél éve, hogy eddig először írtam anime figurákról. Most újra elkapott az ihlet, hogy foglalkozzak velük. Ez alatt az idő alatt jócskán bővítettem gyűjteményem, leginkább kis figurákkal, de erről majd máskor...

Csak nemrég leltem rá a BeFA oldalára, ami az anime figurák díja. 2008 óta létezik csak és három helyezést szoktak kiosztani. A szervező weboldalak és blogok határozzák meg a szavazáson résztvevő figurák körét. Ezek csak 1/7-es vagy 1/8-as precízen kidolgozott figura szobrok lehetnek. Az olyanok, mint a Figma (akció figura, több ponton mozgatható), Nendoroid (hatalmas fej kis test), Chogokin, Pullip, Dollfie (baba), Mobip, Revoltech és hasonlók ki vannak zárva a szavazásból.

A szavazás kétfordulós és nemzetközi, vagyis bármelyik internet felhasználó szavazhat. Az első forduló január közepétől február közepéig tart. Ebben a fordulóban a Befa bizottság által közzétett figurák közül a szavazónak ki kell választani maximum három figurát, amit egytől háromig értékel. Nem muszáj hármat választani, lehet csak kettőt vagy egyet is. A második forduló már nem egy hónapos csak két hetes, és a két első helyezett között dől el a verseny.

Nemrég zárult le a 2011-es szavazás. Az eddigi győzteseket itt tekinthetitek meg. Idén az egyik kedvencem győzött, amit csak álmaimban birtokolok. Ez a bizonyos Momohime (lásd fenti képen). Nagyon szépre sikerült! ^^

2009. november 21., szombat

Figura gyűjteményemről


A gyűjtői szenvedélyem még a Sailor Moon összerakhatós figurákkal (Trading Figure) kezdődött, és a kulcstartókkal. Annak idején nagyon büszke voltam a figurákra, a kulcstartókra annyira nem. Most már a kulcstartók jobban tetszenek, mert jobban vannak kidolgozva, mint a figurák. A legszívesebben megszerezném az öt főkarakterből a megahousos kiadást, csakhogy nekem drágák, és azt hiszem már nagyon beszerezni sem lehet őket. De hát akkor még (90-es évek vége) hol volt az, hogy beszerezzem külföldről, vagy hazai eladótól, ez néha még manapság is nehéz nekem.

Akkor ez még csak a Sailor Moon lázamnak volt betudható, csak évekkel később kezdtem anime figurákat gyűjteni. Mikor már jobban belejöttem a gyűjtögetésbe csak kisebb figurákat tudtam szerezni. Doremi kulcstartókat vettem egyet-egyet valamint kaptam ajándékba barátoktól, ismerősöktől. A Lurdy házban nyílt King comicban vettem először komolyabb figurát, de az is még kis méretű volt (Sesshomaru az Inuyashából). Akkor még a Trilliant és a Holdfényt nem ismertem.

Aztán jöttek az egyetemi évek Pesten (amik még mindig tartanak :) ), és egy kedves barátnőm megmutatta a fent említett két üzletet. A Trillian nekem elég drága, és általában nem is tartanak olyan figurát, amilyet szeretnék. Az utóbbi a Holdfényre is igaz. Szerencsére közel van a Holdfény a sulimhoz (ELTE-BTK) és sokszor be tudok menni körülnézni, de csak ritkán találok olyat, hogy „IGEN EZ KELL NEKEM”. Hát igen, ebből már biztos leszűrtétek, hogy nálam a szerelem első látásra dolog működik. Az már más kérdés, hogy csak második, harmadik látásra veszem meg szerelmem tárgyát, mert azért nem olcsó mulatság. Ilyen volt a Kiddy Grad páros Eclair és Lumiére, valamint Cagalli a Gundam Seedből.

Viszont a Vaterát , és a Tesz-Veszt már ez előtt ismertem, és rá is fáztam. Mert az első két nagy méretű figurámat (Shinkut a Rozen Maidenből és Clart a Claymoreból) itt vettem hamisan (bootleg). Na persze a feltöltött képek az eredeti figuráról készültek, és a leírásban nem szerepelt utalás arra hogy nem az eredeti gyártótól származnának. Shinkunál ez nem is olyan feltűnő, mert nagyon szépen meg van csinálva, és őt nem is cserélném le, de Clar közelről kimondottan nem szép, és a talpazaton sem tud rendesen megállni (sarokba kell állítani :) ). Sajnos nem csak a internetes vásárlásnál kell odafigyelni, hogy mit veszünk, hanem már az itthoni boltokban is (a válság sok mindre rákényszerít egyeseket, és van akik eleve csak a hamis árukat forgalmazzák).

Amiből rá lehet jönni, hogy nem az eredeti figurát birtokolod, ha megnézed a talpazatot, és csak annyi van az aljára írva, hogy „Made in china”. Az eredetire általában ráírják a gyártó nevét, esetleg a mangakáét, vagy az adott anime/manga címét, és persze egy copyright jelet. Ez a taktika nem mindig válik be, (főleg ha be van csomagolva az árú) ezért érdemes a festés minőségére is odafigyelni, és összevetni a neten fellelhető képekkel. A MyFigureCollection.net oldalon nagyon szép képek vannak, amik segítenek eldönteni a dilemmát, és azt is feltüntetik, ha a figurának van hamis verziója. Valamint azt hiszem van néhány gyártó, akik eredetiséget bizonyító hologramos címkével látják el a dobozokat.

A MyFigureCollection.net egyben egy közösségi oldalnak is felfogható. Készíthetsz saját profilt magadnak, feltölthetsz saját készítésű fotokat a figuráidról, amiket a figurák adatlapja mellé lehet fűzni, és persze megjegyzéseket lehet írni a képekhez, ismerkedni másokkal, és készíthetsz egy kívánság listát és a kollekciódról egy listát. Ha valakit érdekel, akkor itt található a én profilom. A fent említetteken kivül van még egy-két figurám, amikről nem írtam.