Még mindig a Sakuracon témájánál maradva, megemlíteném, hogy a mitológiás előadáson is voltam vasárnap, amire egy kicsit kétkedve mentem el.
Megvallom őszintén, attól féltem, hogy esetleg valaki merített az oldalamból, ami igazából nem egy nagy kunszt, de azért mégis nekem volt annyi energiám, hogy összeszedtem ezeket, és leírtam. Vagyis némelyik dolog akármilyen egyértelmű, azért mégis csak az én szellemi termékem.
De félre ború, mert semmit nem hallottam vissza a szösszeneteimből, sőt egészen új (számomra) megvilágításba láttam animéket, mint például a Kukucskát vagy a Dragonballt. A zenre, a buddhista és sintoista tanításokra irányult az előadás, amikben én még annyira nem vagyok otthon (de tervezem az elmélyülést). Sajnos a szombati zen előadáson nem vettem részt, mert a nagyteremben voltam egésznap 10 órától 18-ig, a Wonderful Days végéig. A hellsinges Mondó magazinból lehetett ismerős a mitológiai előadás egy része, ugyanis az abban is megtalálható Totoro elemzést is hallhattuk. Ezeket nem szándékozom részleteibe menően leírni, mert annyira pontosan nem is adhatom vissza a dolgot, arról nem is beszélve, ha én is elvárom mástól, hogy ne nyúlja le az értelmezésimet, akkor én sem teszem.
Annyi biztos, hogy amikor még el sem kezdődött az előadás, és megláttam a Kukucska kezdő képsorait frászt kaptam, hogy mégis mi lesz ebből, de érdekes és részletes magyarázatot kaptunk, mert az eleje tele van szimbolikával. Az tetszett a legjobban, hogy "Kukucska úgy zenmester, hogy nem is tud róla," és Kukucska tanítása a "szívatás", így tereli az eltévedt bárányt a helyes útra.
Egy (vagy kettő) szó, mint száz: Nagyon tetszett. Olyan vastapsot kapott :-) Megérdemelte (Azért beszélek 1/3 személyben, mert nem emlékszem a nevére. Gomen!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése