2010. június 22., kedd

NieA under 7





2000-es, 13 részes anime. Alapjában véve egy helyes vígjáték.

A címszereplőnk, NieA egy földönkívüli. A teljesen hétköznapi Japánban járunk azzal a kivétellel, hogy mostanra megszokottá vált az embereknek, hogy idegenek is élnek a Földön. Az idegenek egyébként átlagos kinézetűek, azzal a kivétellel hogy többségüknek egy antenna áll ki a fejéből. Azért írom, hogy a többségüknek, mert NieÁnak nincs. Az idegenek különböző szintekbe vannak sorolva, és a 7 szint alatt nincs antennájuk, és ezekkel a többi idegen szerint nem érdemes foglalkozni. Nem ok nélkül. NieA egy rettentő aktív, mindig éhes és idegesítő lány, aki állandóan a szemétből épít űrhajót, hogy eladja. Egy Mayuko nevű pedáns és öngondoskodó lányon élősködik. A tényleges főszereplőnk inkább Mayuko, az ő szemszögéből látjuk az eseményeket. Mayuko szüleinek volt egy fürdőházuk, de eladták és elköltöztek. Mayuko viszont nem akart menni és ott maradhatott a fürdőházban, mint alkalmazott. Emellett Mayuko iskolába is jár és még van több másod állása is. Mindig anyagi gondjai vannak, ami miatt kicsit elhanyagolja magát. NieA és Mayuko, tűz és víz kapcsolatát kísérhetjük figyelemmel ez alatt a 13 rész alatt.

A sorozat epizodikus, eleinte az új, energikus tulajdonosnő fürdőházi felvirágoztatási tervei kerülnek előtérbe, és ezáltal mindig valami poénos helyzetbe keverednek. De csak amíg megismerjük a főbb szereplőket. Nem csak a viccről szól az anime, hanem igazán életszerű problémák is előkerülnek.

A grafika átlagos (első ránézésre a Haibane Renamei jutott róla eszembe.), de a történet mindenért pótol.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése